Stabilabb tudást ad az erdei iskola

Vágólapra másolva!
A környezet adottságait kihasználva bővítik a gyerekek ismereteit az erdei iskolák, ahol a diákok nem különálló tárgyakat tanulnak, hanem egy komplex látásmódot sajátítanak el. Az erdei iskolákat összefogó szervezet elnöke szerint megbízhatóbb tudást ad a gyerekeknek az erdei iskola, mint a hagyományos, négy fal közötti oktatás.
Vágólapra másolva!

Az iskolás gyerekek nemcsak otthon, hanem az iskolákban is egyre több idő töltenek számítógép előtt. Az interaktív tábláknak köszönhetően az oktatás is egyre inkább digitalizálódik, és ezek mellett könnyen háttérbe szorul a gyakorlatiasabb, természetközeli oktatás.

Ezen próbálnak változtatni az erdei iskolák, amelyek a környezet adottságait kihasználva bővítik a gyerekek ismereteit. Vajtáné Boros Éva, az Erdei Iskola Egyesület elnöke szerint az erdei iskola az egyik legjobb módszer arra, hogy a kíváncsi gyerekek kapcsolatba kerülhessenek a természettel. A diákok itt sokkal intenzívebben kapják a tananyagot, mint az iskolában, és amit saját maguk megtanulnak az erdőben, arra még évek múlva is emlékeznek.

A napnak nincs vége délután 4-kor

A tanév során az erdei iskolákban eltöltött 3-5 nap alatt nemcsak a természettel kerülnek kapcsolatba az iskolások, hanem a feladatok révén elsajátítanak egy komplex látásmódot, hogy hogyan tudják a mindennapi életben hasznosítani az iskolában tanult dolgokat. Az itt szerzett tapasztalatok aztán hosszú távon is kihatnak a gyerekek életére, mert megtanulják, hogyan lehet a természethez közelebb, tudatosabban élni, és hogyan tudnak a társaikkal együttműködni egy-egy feladatnál.

Forrás: MTI/ Manek Attila

"Az erdei iskolában a gyerekek teljesen más körülmények között ismerik meg egymást, és alkalmazkodnak, összedolgoznak" - mondta a pedagógus, aki már több mint 15 éve szervez ilyen programokat gyerekeknek. "Aki kipróbálta, beleérzett, és látta, hogy mennyi mindenre jó, az nagyon szívesen viszi a gyerekeket" - tette hozzá. Ugyanakkor egy ilyen program nagyobb felkészültséget igényel a pedagógustól, hiszen a napnak nincs vége délután 4-kor, hanem délutánra és estére ugyanúgy foglalkozást kell biztosítani a diákoknak.

Más itt a tanulás, mint az iskolapadban

"A gyerekek nagy része nagyon keveset kirándul, sokat ülnek a számítógép előtt. Ha nincsenek rászoktatva, akkor nem mennek ki maguktól a természetbe. De meg lehet velük szerettetni" - mondta Vajtáné Boros Éva, aki tanárként túraszakkört is vezet. Az erdei iskolákban a lakóhelytől távol, a helyi adottságokat kihasználva ismerkednek a gyerekek a természettel. Noha az erdei iskola név rögzült, a helyszín lehet vízpart, mező vagy egy történelmi hely is.

Forrás: MTI/ Jászai Csaba

A tanulás módszere itt nagyban eltér a mindennapokban megszokottól. Nem a pedagógus vezeti végig a gyerekeket, hanem összetett feladatok révén, tapasztalati úton szerzik az ismereteket a helyi nevezetességekről vagy az élővilágról. A gyerekeknek saját kutatást kell végezniük, s a feladat része lehet akár az is, hogy bemennek egy faluba, és ott a helyiektől gyűjtenek információt. Így a társas kapcsolataik is erősödnek, és megtanulják kifejezni saját magukat. Az erdei iskolákra jellemző projektmódszerek pedig egyre több iskolában megjelennek témahetek formájában, amikor a gyerekek helyben végeznek hasonló összetett feladatokat.

Már ovisokat is

Vannak pedagógusok, akik már óvodásokat is visznek erdei óvodába, de leggyakrabban az 5-6. osztályosokkal mennek, mert ők a legfogékonyabbak. Vajtáné Boros Éva elmondta, hogy nincsen törvényi szabályozás az erdei iskolákra, ezért ma nagyon sokféleképpen csinálják. Van, ahol az iskola saját maga szervezi a programokat, de vannak nemzeti parkok, erdészetek által fenntartott, valamint teljesen magánkézben lévő erdei iskolák is. Az oktatási intézmények jelenleg nem kapnak támogatást arra, hogy a diákjaikat erdei iskolákba vigyék, ezért vagy pályázati úton szereznek rá pénzt, vagy a szülők, esetleg szponzorok fizetik a táborozást.

Forrás: AFP

A tapasztalat az, hogy a gyerekek szeretik az erdei iskolát, és azok, akik rendszeresen részt vesznek ilyen programokon, jobban odafigyelnek arra, hogy mi zajlik a környezetükben. "Sokkal stabilabb tudást ad az erdei iskola" - mondta Vajtáné Boros Éva.