Egy parkoló alatt nyugszik III. Richárd?

Vágólapra másolva!
A Shakespeare drámájából ismert III. Richárd angol király sírját sejtik egy parkoló alatt brit régészek.
Vágólapra másolva!

III. Richárd az utolsó angol király, aki csatában halt meg. Nem töltött hosszú időt a trónon, csak két évet uralkodott 1483-85 között. Neve elsősorban nem uralkodása, hanem Shakespeare egyik leghíresebb drámája révén maradt fent. Shakespeare gátlástalan gyilkosként, macchiavellista politikusként ábrázolta III. Richárdot, akivel kimondatja - Vas István magyar fordítása szerint - a híres mondatot: "úgy döntöttem, hogy gazember leszek".

Richárd a valóságban - és a drámában - is a Rózsák háborúja során, a York- és a Lancaster-ház csatározásai közben, a bosworthi ütközetben vesztette életét. Sírjának pontos helye, pontosabban az az épület, ahol a csata után eltemették, feledésbe merült.

Most azonban brit régészek kísérletet tesznek III. Richárd földi maradványainak a megtalálásra - írja a LiveScience.com.

A leicesteri egyetem, a leicesteri városi tanács és a III. Richárd Társaság egy olyan parkoló alatt feltételezi a király sírját, amelyet a városi hivatal munkatársai használnak. A kutatók radarral próbálják felderíteni a felszín alatti maradványokat.

Philippa Langley, a III. Richárd Társaság tagja szerint, ha megtalálják a király földi maradványait, akkor ünnepélyes keretek között a leicesteri katedrálisba viszik őket, és ott temetik el újra.

Halála után kezdődött Anglia felívelése

III. Richárd halála fordulópontot jelentett az angol történelemben. Ezután indult meg az angol királyság felívelése, az uralom központosítása: a belharcok lecsillapodása után, 1485-től kezdett megszilárdulni a rend (VII. Henrik király, a bosworthi csata győztese idején). Az ország pedig gazdaságilag is jelentős fejlődésnek indult a későbbi évszázadokban.

III. Richárd haláláról számos legenda született, így például felmerült, hogy a vesztes bosworthi csata után a Soar folyó vizébe dobták. Valószínűbb azonban, hogy holttestét Leicesterbe vitték, és egy ferences rendházban (Greyfriars: szürke barátok) temették el. Az épület azonban gyakorlatilag elveszett, elpusztult az idők során.

A régészek tehát elsőként a rendházat szeretnék megtalálni, azután pedig, ha sikerrel jártak, a sírt is megpróbálják feltárni. A kutatás augusztus 25-én kezdődik, és ha tényleg rábukkannak III. Richárdra, akkor maradványait a leicesteri egyetemen DNS-vizsgálatnak vetik alá.