Hegyeket nézett ősi emléknek a piramisidióta

Vágólapra másolva!
A nagy egyiptomi piramisoknál is nagyobb piramiskomplexumot vél látni egy blogger műholdképeken, de idiótának tartják.
Vágólapra másolva!

Két piramis-komplexumot vélt felfedezni Egyiptomban egy blogger, aki magát műholdas régészeti kutatónak nevezi. Angela Micol a Google Earth-ön böngészett, és szerinte a műholdképek egymástól mintegy 140 kilométeres távolságra lévő "mesterséges dombok szokatlan csoportosulásairól" tanúskodnak.

Abu Szidhumtól 19 kilométerre, a Nílus mentén például négy dombot vett észre Micol, mindegyik egy nagyobb, háromszög alakú sík területtel együtt fordul elő. Kettő közülük mintegy 75 méter széles, a másik kettő mintegy 30 méter széles.

Az egész komplexum egy még hatalmasabb dombhoz kapcsolható, amely 190 méter széles, vagyis háromszor nagyobb a nagy egyiptomi piramisoknál - írja a Discovery News, ahol a képek is megtekinthetők.

Egy másik lehetséges piramis-komplexum 140 kilométerrel északabbra fekszik, a Fajjúm-oázis környékén - Micol szerint. Ezek négyoldalú, csonka dombok, amelyek 45 méter szélesek. A blogger szerint Dimai ókori városától mintegy két kilométerre van ez az utóbbi helyszín, amely három kisebb formációt is takar. Ezek szerinte a Gízai-fennsík piramisaihoz hasonló, átlós elrendezésűek.

Dimai-t nem a legősibb egyiptomi uralkodók alapították, hanem egy későbbi, görög származású fáraó. A Kr.e. 3. századi Ptolemaidák közé tartozó II. Philadelphosz (Kr.e. 309 - Kr.e. 246) hozhatta létre a várost, egy korábbi, újkőkori eredetű település helyén. Dimai fénykorát a Kr.u. 1-2. században élte.

Nem biztos, hogy igaza van

Bár a képekről Micol azt mondja, hogy azok "önmagukért beszélnek", szerinte is további helyszíni kutatásokra lesz szükség. Régészeknek kell ellenőrizniük: valóban piramisok vannak-e a Google Earth képein.

A LiveScience.com szerint ugyanakkor korántsem biztos, hogy a bloggernek igaza van. Szakértők kételkednek megállapításaiban. Szerintük lepusztulóban lévő, erodálódó természetes dombokról van szó.

A University of Toledo nyugdíjas professzora, James Harrell például "pyridiot"-nak, azaz "piramis-idiótának" nevezte Micolt, aki mindenütt piramisokat lát. Harrell egyiptomi régészeti geológiával foglalkozik. Szerinte Micol dimai és Abu-Sidhun-i "piramisai" nem mások, mint természetes sziklaformációk.

A három- és négyoldalú dombok természetesek, úgynevezett tanúhegyek. A Fajjúm-sivatagban ezek szintén megszokott képződmények. Arról van szó, hogy a tanúhegyek anyaga keményebb, ellenállóbb a környezetüknél, így amikor a környező üledékek erodálódnak, a kemény, lapos rétegek kihantolódnak a környezetükből.

Mindeközben a kisebb dombokról az is jól látszik, hogy kör alakúak, tehát nem piramisok, jegyezte meg Harrell. Hasonlóan nyilatkozott minderről Clair Ossian, az Egyiptomot szintén jól ismerő, a Tarrant County College-ben geoarcheológusként dolgozó szakember is.