Megjött a Curiosity első színes tájképe

Mars, Curiosity, MSL
Vágólapra másolva!
Még nem a főkamera készítette, de ez az első színes felvétel a Mars-járó körüli tájról. A képet kedden délelőtt közölte a NASA.
Vágólapra másolva!

A képen a leszállóhely, a Gale-kráter peremvidéke látható a landolás napjának délutánján. A kép elég halovány a leszállás során felvert finom porszemcsék miatt, amelyek beborították a képet készítő kamera biztonsági fedelét (ezt a védőburkolatot hamarosan ledobják).

Forrás: NASA
A Curiosity első színes felvétele (NASA, JPL-MSSS)

A fotót a MAHLI nevű kamera rögzítette, amely a Curiosity robotkarjának végén helyezkedik el, és apró tereptárgyak közeli leképezésére fejlesztették ki. A legrészletesebb felvételeket a céltárgytól 2,1 centiméter távolságból rögzítheti majd. A Curiosity a kép készítésekor még behúzott állapotban tartotta a robotkart, így fotózott a kamera - ezért ferde a képen a táj.

Ennek ellenére felismerhető a felszín és a Gale-kráter pereme, valamint a levegőtávlat nevű jelenség is: a közeli tereptárgyak élénkebb (itt sötétebb) színt mutatnak, mint azok, amelyek messzebb vannak. A valóban látványos, részletes színes képek a következő napokban várhatók, miután üzembe helyezték a Mars-járó főkameráját.

Új fotók a rover környezetéről

A NASA magyar idő szerint kedden éjjel 1 órakor kezdődött sajtótájékoztatóján újabb, a korábbiaknál sokkal jobb minőségű felvételeket mutattak be a veszélyelkerülő kameráktól (HazCam), amelyek már zavaró porszemcsék nélkül és torzításmentesen, vagyis vízszintes horizonttal mutatják a rover előtti és mögötti tájképet. Az előre néző kamera felvételén kezd alakot ölteni a rover környezete. Először látható tisztán az 5,5 kilométer magas Aeolis-hegy (más néven Mount Sharp); erre kapaszkodik fel majd a Curiosity. Ez a felvétel is érzékelteti, hogy milyen képeket várhatunk a következő napokban, amikor már üzembe lép a részletes, színes fotókat készítő főkamera is (részletek korábbi cikkünkben).

Forrás: NASA
A háttérben a Mount Sharp, előtte egy sötét homokdűnemező húzódik, előtérben a rover árnyéka és kerekei. Jól láthatók a kisebb-nagyobb törmelékdarabok a felszínen. A kép nagyobb méretű változata

Van már egy előzetes, kis felbontású videó is a landolásról, amelyet az ereszkedő kamera (MARDI) készített. A 297 képkockából álló film a landolás utolsó két és fél percét mutatja. A következő napokban a NASA várhatóan közli majd a részletgazdagabb változatot is. További részleteket az ereszkedő kamera képeiről korábbi cikkünkben olvashat.

Forrás: NASA
A Curiosity kameráinak elhelyezkedése a jármű szerkezeti ábráján

A Curiosity magyar idő szerint augusztus 6-án, reggel 7.32-kor landolt a Marson. A landolásról készült animációt az irányítóközpontban készült felvételekkel vágták össze, az eredmény igen látványos lett: