A farkasok éljenek még, vagy a sziklaugró pingvinek?

aranytollú pingvin, sziklaugró, Eudyptes chrysocome
Vágólapra másolva!
A háborús csatamezők sérültjeihez hasonlóan rangsorolják a védelemre szoruló fajokat és élőhelyeket a természetvédelmi szakemberek. A kutatók szerint így lehet a leghatékonyabb a veszélyeztetett fajok védelme, akkor is, ha le kell mondani a sziklaugró pingvinekről, a kínai folyami delfinekről és a mangroveerdőkről.
Vágólapra másolva!

Vészes ütemben csökken a fajok száma a földön, a kutatók szerint nyilvánvaló, hogy mindet nem lehet megmenteni. Az emberi hatások miatt túl sok faj került veszélybe, és nincs az a pénz, amiből mindegyiket meg lehetne óvni a kihalástól. Ezért - bármilyen kellemetlenül is hangzik - rangsorolni kell.

Triázs

Az úgynevezett triázs egy orvoslásban alkalmazott értékelési rendszer. Többféle változata van, a lényege, hogy a különböző sérülések mértéke alapján osztályozza a sérülteket olyan helyzetekben, amikor a körülmények miatt (például a csatamezőn) gyorsan kell dönteni a betegekről. A természetvédelem az utóbbi években ezt a módszert próbálja átvenni a veszélyben lévő fajok osztályozására.

"A környezetvédők sose voltak hajlandóak rangsorolásról beszélni" - mondta Holly Doremus, a berkeleyi Kalifornia Egyetem jogi professzora a Scientific Americannek. "Még akkor sem, amikor tisztában voltak vele, hogy ez történik."

A rangsorolás ma az egyik legvitatottabb elképzelés a természetvédelemben. Az ezt erőltető konzervációbiológusok szerint több rendszert visz a természetvédelembe, és átláthatóbbá teszi azt. Tim Vale, a Defenders of Wildlife alelnöke szerint jelenleg a nem tudatos osztályozás világában élünk, mert a politikailag vitatott és jobban tanulmányozott fajok több védelmet kapnak, mint mások.

Funkció vagy genetika?

A kutatók az elmúlt években többféle szempontot javasoltak az osztályozásra. Egyesek szerint a rendszerben, vagyis az ökoszisztémában betöltött szerepük, a funkciójuk alapján kellene őket besorolni. Ezek a szakemberek úgy gondolják, hogy azokat a veszélyeztetett fajokat kellene védeni, amelyek túlélésétől sok más is függ. Ilyen kulcsfaj a tengerekben élő apró rák, a krill, amely számos élőlénynek jelent táplálékot. Környezetátalakító tevékenységükkel a harkályok is más fajoknak teremtenek élőhelyet. A megközelítés hátránya, hogy csak a kevés jól tanulmányozott rendszer esetében alkalmazható.

Kulcsfajok és zászlóshajófajok

A kulcsfaj fogalma az ökoszisztémák működésével, a fajok szerepével kapcsolatos, kihalásuk kaszkád (vízesésszerűen továbbterjedő) hatásokat okoz. Az úgynevezett zászlóshajófajok inkább a PR-nak fontosak, kijelölésük nem annyira szakmai, mint érzelmi motiváción alapszik, és kihalásuk észrevétlen is maradhat - mondta az [origo]-nak korábban Jordán Ferenc rendszerökológiával foglalkozó kutató, a Trentói Egyetem munkatársa. A zászlóshajófajok szinte mindig emlősök vagy madarak, és el lehet velük adni egy természetvédelmi programot. Ezzel szemben kétségtelenül kulcsfaj, de valószínűleg sosem lesz zászlóshajó például néhány tengeri gerinctelen. A kulcsfajokról és zászlóshajófajokról bővebben korábbi cikkünkben olvashat.



A Londoni Zoológiai Társaság által kidolgozott EDGE (Evolutionary Distinct and Globally Endangered) of Existence (magyarul: A létezés peremén) program esetében genetikai jellemzőik alapján osztályozzák a fajokat. A helyett, hogy a sok rokonnal rendelkezőkre koncentrálnának, azokra fókuszálnak, amelyek genetikailag a legveszélyeztetettebbek. Ilyen a kétpúpú teve, a nyugati hosszúcsőrű hangyászsül és a több mint egyméteresre megnövő japán óriásszalamandra. Ez a megközelítés segíti a genetikai változatosság megőrzését, ugyanakkor felvet egy fontos kérdést: mi van, ha egy teljes evolúciós ág veszélyeztetett?

Forrás: AFP/Cordier Sylvian
A farkasoknak fontos szerepük van zsákmányállataik populációinak szabályozásában, ezért mindenképpen védendők

A szakemberek közül sokan úgy gondolják, alapvetően nemcsak az egyes fajok, hanem a teljes rendszerek, ökoszisztémák védelmére van szükség. Az 1980-as évek végén Norman Meyers brit környezetvédő olyan forrópontoknak (hotspot) nevezett területeket jelölt ki, amelyek nagyon egyedi növényvilággal rendelkeztek, és ugyanakkor komoly veszélyben voltak. Meyers a Conservation International nemzetközi szervezet munkatársaival együtt 25 ilyen helyet nevezett meg Kalifornia partvidékétől Madagaszkárig. Valamelyest ötvözték a funkciós és evolúciós megközelítést: védik az ökológiai kapcsolatokat és a genetikai sokféleséget is.

Vesztesek és nyertesek

Ha a funkció számít: olyan fajoknak kedvez, amelyeknek különleges szerepük van. A szürke farkasok például nagyon fontosak a zsákmányállataik populációinak szabályozásában, így védendőnek számítanak. Ezzel szemben a kínai folyami delfineknek nincsen jelentős funkciójuk.

Ha a genetika számít: itt a cél a genetikai sokféleség megőrzése. A kaliforniai kondorkeselyűk például ritka maradványfajai a pleisztocén kornak, míg a kis ürömfajdnak számos közeli rokona van.

Ha a forrópontokat nézik: ebben az esetben a fajgazdag ökoszisztémák védelme az elsődleges. A mamutfenyvesek sokféle egyedi növénynek és állatnak adnak otthont, míg a mangroveerdők élővilága sokkal szegényesebb.



Meyers osztályozását az utóbbi években több kritika is érte, mert csak két szempontot vesz figyelembe. Ennek a finomítására Hugh Possingham, a Queenslandi Egyetem kutatója kollégáival szoftvert dolgozott ki az élőhelyek értékelésére. A Marxam nevű program nemcsak a bennszülött fajokat és a veszélyeztetettség mértékét veszi figyelembe, hanem a védelem költségeit és azt, hogy az újonnan létrehozandó védett területek mennyire egészítik ki a már meglévő területeket. A mangroveerdők például nem különösebben gazdagok fajokban, épp ezért a klasszikus osztályozás szerint nem védendők. Ugyanakkor elképzelhető, hogy Possingham programja az ilyen erdők védelmét javasolja egy olyan területen, ahol a fajgazdagabb élőhelyek már védelmet élveznek, így összességében több faj kerülhet védelem alá.

Forrás: AFP/Gary Kramer
A kaliforniai kondor különleges genetikai állománya miatt élvez védelmet

Ezt a forrópont alapú osztályozást a klímaváltozás alaposan megnehezíti. A fajok már most vándorolnak, így nem biztos, hogy a helyhez kötött védelem a legjobb megoldás.

Halálos ítélet?

"Az emberek azt hiszik, az osztályozás azt jelenti, hogy lemondunk fajokról, vagy beismerjük, hogy vesztettünk" - mondta a Scientific Americannek Madeleine Bottrill, a Conservation International munkatársa, Possingham kollégája. Szerinte azonban ezzel a módszerrel a szervezetek könnyen azonosíthatják, mi az, ami védelemre szorul, mi fog elveszni, és mi az, ami nagyobb anyagi háttérrel megmenthető lenne. A kutató szerint így könnyebben tudnának támogatást szerezni.

Elképzelhető az is, hogy az osztályozás felhívja a figyelmet a természetvédelemre, és arra ösztönzi az embereket, hogy több pénzt fordítsanak ilyen célokra. Tim Vale szerint ha azokra az esetekre fókuszálnak, ahol valóban tudnak segíteni, sikeresebbek lesznek. A sikerekkel később már jól lehet érvelni nemcsak a politikusoknál, az átlagembereknél is a mellett, hogy miért érdemes pénzt költeni a természetvédelemre.

Forrás: AFP
Az aranytollú vagy sziklaugró pingvinek megmentése túl sokba kerülne, ezért vannak, akik már lemondtak róluk

A szakembereknek még így is nehezükre esik beismerni, hogy ez vagy az a faj menthetetlen, és nem érdemes rá költeni. Az új-zélandi Természetvédelmi Minisztérium listáján például a sziklaugró vagy aranytollú pingvinek a sor végére kerültek, mert a táplálékul szolgáló krill mennyisége jelentősen csökkent a klímaváltozás miatt, így a megmentésükhöz nagyon költséges és nagyon bizonytalan erőfeszítésekre volna szükség. Ugyanakkor a minisztérium munkatársa, Richard Maloney szerint ez nem egyenlő a halálos ítélettel, mert más szervezeteket ösztönözhetnek a védelmükre. Egészen addig, amíg már tényleg túl drága nem lesz akár egy kormányzatnak, akár egy szervezetnek a faj védelme.

A szakemberek dolgát nehezíti, hogy sokszor nagyon vékony a határ a még mentésre érdemes eset és a már veszett ügy között. Az 1980-as években a kaliforniai kondorkeselyűk egyedszáma 22-re csökkent, és néhány természetvédő úgy gondolta, hagyni kell őket "tisztességben kipusztulni". Mások azonban a genetikai jelentőséggel érvelve nagyon sok pénzt, időt és energiát fordítottak a megmentésükre, míg végül sikerült fogságban szaporítani. A madarakat sikeresen visszajuttatták a vadonba, így ma már 217 kondorkeselyű repked szabadon. Ezek alapján nehéz könnyű szívvel kijelenteni, hogy egy faj valóban esélytelen.