Michelle Obamának ír ősei is vannak

Vágólapra másolva!
Ír felmenői is vannak Barack Obama feleségének, fedezte fel a first lady családját kutató újságírónő.
Vágólapra másolva!

Rachel Swarns kiderítette, hogy Obama elnök nejének egy szépanyját - azaz öt nemzedékkel korábban élt felmenőjét -, egy bizonyos Melviniát 15 évesen teherbe ejtette gazdájának 20 esztendős fia, Charles Shields. Az eset 1859-ben történt, a szépanya rabszolgalány volt, a Shields család tulajdona. A família egyik őse, Andrew Shields protestáns ír bevándorlóként érkezett Amerikába, és harcolt az angolok ellen a XVIII. század végi függetlenségi háborúban.

Amúgy maga az elnök, Barack Obama is kicsit ír: anyai ágú ősei között akadnak, akik az írországi Moneygallban éltek.

Azt, hogy Melvinia Dolphus nevű fiának - azaz Michelle Obama ükapjának - ki volt az apja, Swarnsnak két évi szorgos kutatás és DNS-tesztek árán sikerült kiderítenie. Charles Shields apja, Henry Wells Shields Melviniát örökölte, apósáról szállt rá a kislány 1852-ben. 475 dollárra értékelték a 8 éves gyereket, amikor Dél-Carolinából Georgiába került egy nem túl nagy birtokra, ahol rajta kívül mindössze két rabszolga volt. Összesen 4 gyereke született. 1863-ban felszabadult, de ugyanott folytatta a munkát: a Shields család birtokán maradt, mígnem idővel visszakerült Dél-Carolinába egy hajdanán ugyancsak rabszolga párhoz, akikkel kisgyerekként együtt dolgozott.

Melvinia elsőszülöttje, Dolphus ennek a párnak a lányát, Alice-t - Michelle Obama ükanyját - elvette feleségül, majd az ifjú pár az alabamai Birminghambe költözött, ahol Dolphus ácsként dolgozott. Robert nevű fiuk lett Michelle Obama dédapja, az ő Purnell nevű fia a nagyapja, majd pedig Purnell Marian nevű lánya az anyja.

Melvinia 1938-ban halt meg, már elmúlt 90 éves. Az ő felmenői továbbra is ismeretlenek.

Swarns Michelle Obama őseiről írt könyve hétfőn jelent meg az Egyesült Államokban.