Először lesz nemzetközi Mars konferencia Budapesten

mars konferencia
Vágólapra másolva!
Budapesten rendezik a kelet-európai térség első Mars konferenciáját. A háromnapos rendezvényen a következő időszak űrszondái, Földön kívüli vulkánok, meglepő jelenségek a Szaturnusznál, meteritok, becsapódásos kráterek, modell űrszondák és más bolygók térképei is szóba kerülnek majd.
Vágólapra másolva!

Nemzetközi bolygótudományi konferencia lesz jövő héten Budapesten az Európai Űrügynökség (ESA), az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézete, Földtani és Geokémiai Intézete, valamint a NEST Alapítvány szervezésében. A közel 40 külföldi kutató részvételével zajló találkozó egyedi és első a maga nemében a kelet-európai térségben. A háromnapos konferencia elősegíti, hogy a fejlett űrtudományi és űrtechnológiai ismeretek Magyarországra kerüljenek, és idővel akár a gazdaságban is hasznosuljanak. Az Európai Űrügynökség célja, hogy a közép- és kelet-európai térségből minél több kutatót vonjanak be szorosabban a nemzetközi együttműködésbe.

Magyarország célja, hogy teljes jogú tagja legyen az ESA-nak, hogy így részesüljön a kapcsolódó ismeretanyagból és technológiai háttértudásból. A konferencián olyan országok kutatói is tapasztalatot cserélnek, mint Csehország és Románia, amelyek már az ESA tagjai, de bemutatják kapcsolódó munkáikat azok az államok is, amelyek a nagyon közeli jövőben (Lengyelország) vagy csak néhány év múlva csatlakoznak az ESA-hoz (pl. Magyarország, Szlovénia, Észtország).

Forrás: MTA CSFK, ESA
A konferencia emblémája, amely jelképezi, hogy a rendezvény a Föld és Mars viszonylatában,
valamint az európai országok között is összekötő híd kíván lenni

A június 5. és 7. között zajló eseményen összesen 19 ország kutatói vesznek részt. A konferencia első napja főleg a Mars jellemzőivel foglalkozik, a második nap vegyesen dolgoz fel különböző bolygótudományi témaköröket, míg a harmadik nap az űrszondás műszerfejlesztésekről, valamint a térségben elérhető együttműködési lehetőségekről, azok elősegítéséről lesz szó.

A rendezvényen sok előadással, poszterrel szerepelnek a magyar kutatók, akik különféle bolygókutató szondák műszereinek tervezéséről és készítéséről, valamint adataik feldolgozásáról mutatják be eredményeiket. A konferencia második nap délutánján poszter szekció zajlik, amelynek részeként egyetemi gyakorló űrszondák bemutatására is sor kerül, amihez különleges bolygótérkép-kiállítás csatlakozik.

Helyszín:

  • 1. nap: Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának konferenciaterme
  • 2., 3. nap: Magyar Tudományos Akadémia Budaörsi út 45. alatti kutatóháza

A rendezvény előzetes programja itt tekinthető meg. A konferencián a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet a konferencia honlapján lehet megtenni. A konferenciát támogatja a Nemzetközi Térképészeti Társulás Bolygótérképezési Csoport, a Nagy Károly Csillagászati Közhasznú Alapítvány, és a Carl Zeiss Technika Kft.