Két másik emberfajjal is keveredett a mai ember

A Würm-galciális idején terjedet el a Cro-magnoni ember Európában, kiszorítva a Neander-völgyi embereket

A szakemberek közül ma már szinte senki sem vitatja, hogy az emberiség bölcsője Afrika volt. Nem teljesen egyértelmű azonban, hogy mikor és milyen útvonalakon rajzott szét a Homo sapiens Afrikából, hogy végül benépesítse a világot.

Az újabb régészeti és paleoantropológiai leleteknek, valamint a DNS-elemzés ugrásszerű fejlődésének köszönhetően az utóbbi néhány évben jelentős előrelépések történtek a modern ember (Homo sapiens) történetének felderítésében. Ezeket az új eredményeket foglalja össze a Nature most megjelent összeállítása.

Jelen tudásunk szerint a modern ember Kelet-Afrikában, valószínűleg a mai Etiópia területén alakult ki. Az eddigi legősibb, anatómiailag modern embernek tekinthető maradványok az etiópiai Omo folyó völgyéből kerültek elő. Itt talált két koponyatöredéket és más csontokat Richard Leakey 1967-ben. Az Omo I-nek és Omo II-nek nevezett leletek korát eredetileg 130 000 évesnek határozták meg, de az újabb vizsgálatok alapján jóval idősebbek, mintegy 195 000 évesek.

A modern emberre jellemző anatómiai vonások többek közt a domború, lekerekített agykoponya, az alig kiemelkedő szemöldökeresz és az állcsúcs. Ezek a tulajdonságok Afrikában fejlődtek ki, és innen terjedtek tovább a Föld többi részére a mintegy 60 000 éve kezdődött kivándorlás nyomán.

Kivándorlások a modern ember előtt

Ez a kivándorlás azonban nem az emberfélék (hominidák) első kirajzása Afrikából, hiszen a H. sapiens előtt több faj élt már Afrikán kívül, többek között Eurázsia nyugati részén Neander-völgyiek, a szibériai Altáj-hegység egyik barlangjában megtalált gyenyiszovai (vagy angolos írásmóddal denisovai) ember, valamint az Indonéziában felfedezett "hobbitok" (H. florsiensis) és egy ősi H. erectus. A DNS-elemzések azt mutatják, hogy ezen emberfajok közös őse - az indonéziai H. erectus kivételével - a H. erectusból kifejlődött H. heidelbergensis lehetett, írja a Nature-ben Chris Stringer, a londoni természettudományi múzeum emberi eredettel foglalkozó vezető kutatója.

Az összehasonlító genomikai vizsgálatok feltárták, hogy mindhárom emberfajnak (modern ember, Neander-völgyi, gyenyiszovai) megvan a saját csak rá jellemző DNS-szekvenciája, amely valószínűleg a megjelenésükben is kifejeződött. Sok kutató számára azonban a legnagyobb meglepetést az okozta, hogy a teljes genomelemzésekből kiderült: az Afrikából érkezett modern emberek genetikai állománya keveredett a Neander-völgyiekével és a gyenyiszovai emberekével is. Az Eurázsiában és Amerikában élő modern emberek DNS-állományának mintegy 2,5 százaléka egyezik a Neander-völgyiekével, az Ausztráliában és Új-Guineában ma élő emberek DNS-e pedig ezenkívül még hozzávetőleg 5 százalékban közös a gyenyiszovai emberekével.

Különböző emberfajok kereszteződése

Erre a legvalószínűbb magyarázat az egymás közti szaporodás és kereszteződés. Amikor a modern emberek elhagyták Afrikát, találkoztak a Neander-völgyiekkel, az ausztrálázsiaiak ősei pedig keveredtek a gyenyiszovaiakkal. Az olyan csoportok közti kereszteződés, amelyeket a paleontológusok külön fajoknak tekintenek, két lényeges kérdést vet fel, írja Stringer. Először is az általánosan elfogadott fajfogalom szerint a fajok között nincs vagy ritka a kereszteződés, és az így született utódok terméketlenek. Meg kellene változtatni a faj fogalmát, vagy meg kellene szüntetni a tisztán a fosszíliák morfológiája alapján felállított rendszertani szétválasztást, és beolvasztani a H. heidelbergensist, a Neander-völgyieket és a gyenyiszovaiakat a H. sapiens fajba? A második kérdés pedig, hogyan befolyásolja a bizonyított kereszteződés a modern emberekről kialakult fogalmunkat, amikor a mai emberek genomjai nyilvánvalóan eltérő mértékben tartalmaznak ősi, úgynevezett archaikus géneket?

Stringer véleménye szerint egyelőre semmiképp sem szabad "összeolvasztani" egy fajba az ősi emberfajokat. Ezek között ugyanis sokszorta nagyobb a morfológiai változatosság, mint ami ma megfigyelhető a H. sapiensen vagy akár a mai emberszabású majmokon belül.

A második kérdésre egyelőre nincs igazán kielégítő válasz. Nem világos, hogy az emberekben lévő archaikus DNS kapcsolódna bármilyen látható tulajdonsághoz. Stringer szerint jelenleg még nem lehet eldönteni, hogy a mai embereknél megfigyelhető bizonyos regionális különbségek a kirajzás óta eltelt 60 000 év evolúciójának eredményei, vagy a Neander-völgyiektől, illetve a gyenyiszovaiaktól öröklött génekhez köthetők-e.

Noha az afrikai régészeti leletek azt sugallják, hogy Afrika volt a központja a modern emberi viselkedésben megfigyelhető számos újításnak, így az összetett eszközök használatának, a szimbólumokban való gondolkodásnak és a tengerek kiaknázásának, egyesek amellett kardoskodnak, hogy a modern emberek gondolkodásbeli képességei csak Afrika elhagyása után fejlődtek fel Eurázsia új környezeti kihívásainak hatására. Mindenesetre a kutatók most elkezdhetik vizsgálni a Neander-völgyi, a gyenyiszovai, illetve az afrikai archaikus géneknek a gondolkodást és az intelligenciát érintő lehetséges fenotípusos kifejeződését.