Vágólapra másolva!
Forognak a körök, vagy csak káprázik a szemünk? Ha megkérdezzük másoktól, látnak-e mozgást a képen, ne csüggedjünk, ha a saját tapasztalatunkkal éppen ellenkező választ adnak. Nem a mi szemünkben van a hiba. 
Vágólapra másolva!

A legtöbb embernek elsőre is úgy tűnik, mintha az egyébként teljesen mozdulatlan ábra részei kígyó módjára tekeregnének:

Forrás: Science/Akiyoshi Kitaoka

Egy új kutatási eredmény megmagyarázza, mi csapja be a szemünket. A phoenix-i Barrow Ideggyógyászati Intézetben nyolc önkéntessel vizsgálták ezt a régóta ismert optikai csalódást (az ábra valójában már csak azért sem mozoghat, mert ez egy jpeg-file). A résztvevőknek gombnyomással kellett jelezni, ha látszólag megmozdult a fenti ábra. Kiderült, hogy nagyon rövid ideig (kb. 25 ezredmásodpercig) tartó ugráló szemmozgások és pislogás előzi meg a tekergő látvány élményét. Mikor ez a fajta szemmozgás lelassul, a látvány szertefoszlik, a kígyózó mozgás egyre inkább lassul, majd leáll. Azaz a szemlencse apró mozgása hozza létre a képi illúziót, és nem az agykéregben keletkezik.

Próbálja ki ön is a mozgás leállítását például azzal, hogy egy pontra, mondjuk az egyik kígyó piros nyelvére összpontosítja a nézését!

Most lezárult vizsgálatukban Jorge Otero-Millan, Stephen Macknik és Susana Martinez-Conde csapatának eredményei kiegészítik azokat a kutatási eredményeket, melyek az emberek hibás észlelési problémáinak feltárására irányultak korábban. A valós és látott kép közötti ellentmondás további kutatása elvezethet az agy működésének mélyebb megértéséhez. A kutatás eredményei a Neuroscience című szaklap április 25-i számában jelentek meg.