Bátrak és gyávák a Titanicon

A Titanic Southampton kikötőjében 1912 áprilisában
Vágólapra másolva!
Száz éve történt a világ egyik legnagyobb és leghíresebb hajókatasztrófája, mely egy kis odafigyeléssel könnyen megelőzhető lett volna. Volt, aki az elfogyasztott alkoholnak köszönhette a túlélést, de több mint 1500-an odavesztek a jeges vízben.
Vágólapra másolva!

Száz évvel ezelőtt, 1912. április 14-én, vasárnap, helyi idő szerint 20 perccel éjfél előtt a kor egyik legnagyobb és legbiztonságosabbnak vélt luxusgőzöse az első - és egyben utolsó - útján nekiütközött egy jéghegynek. Közel három órával később, április 15-én, hajnali 2 óra 20 perckor elmerült a jeges Atlanti-óceánban, a 2207 utasból magával rántva 1517 embert.

Bátrak és gyávák

A Titanic elsüllyedésének történetét kezdettől fogva átszőtték az emberi sorsokról szóló igazsággal kevert legendák. A híres amerikai üzletember, Benjamin Guggenheim és a titkára levetették a parafa mentőmellényeket és estélyi ruhába öltöztek mondván: "felkészültünk, hogy úriemberek módjára süllyedjünk a mélybe". Thomas Andrews, a balsorsú hajó tervezője magába roskadva üldögélt a pompás dohányzószalonban várva a halált, és talán a szerencse borzalmas fordulatán merengett. És természetesen a kapitány is végig a hajóhídon maradt, s a zenekar játszott tovább.

Nem mindenki viselte azonban ilyen bátran a tragédiát. Néhány férfi állítólag női ruhába bújt, hogy helyet kapjon a mentőcsónakokban. J. Bruce Ismay, a White Star Line (a Titanic tulajdonosa) hajótársaság elnöke - aki valószínűleg jelentős mértékben felelt a hajó katasztrófájáért, mert részben miatta haladt veszélyesen gyorsan a Titanic - csendesen belopózott egy mentőcsónakba. Később ezért nagymértékben megvetette őt a közvélemény, hogy elvett egy helyet akkor, amikor oly sok nőt és gyereket hagyott meghalni a hajóján.

Scientific American
A Scientific American korabeli rajza a Titanic katasztrófájáról

Charles John Joughin, pék, a konyhaszemélyzet tagjának története egyike a kevés humoros esetnek. Ő volt az egyik utolsó ember, aki a süllyedő hajóról a jeges vízbe ugrott, de az általa fogyasztott sok alkohol miatt életben maradt, amíg fölvették, és még a haja sem lett vizes. A hajó vitathatatlanul leghíresebb túlélője az "elsüllyeszthetetlen" Molly Brown volt. Szembeszállt a szabályokkal, és az együttérzéstől vezérelve visszafordíttatta a mentőcsónakját, hogy túlélők után kutasson a dermesztő vízben.

Valóban elsüllyeszthetetlennek tartották a hajót?

A White Star Line sosem állította, hogy a hajó elsüllyeszthetetlen. A "gyakorlatilag elsüllyeszthetetlen" kifejezés a hajót méltató számos elragadtatott újságcikkben jelent meg még a hajó indulása előtt, és utólag kapott ironikus jelentőséget.

Sajnos a hajó tervezéskor inkább a luxus, semmint a biztonság játszott elsődleges szerepet. Eredetileg sokkal több vízzáró ajtót, válaszfalat és más biztonsági berendezést terveztek a hajóra, de azután - részben az utasok kényelme, részben anyagi megfontolások miatt - sok olyan fontos biztonsági létesítményt elhagytak, amelyek esetleg megmenthették volna a hajót a katasztrófától.

Forrás: Wikimedia Commons
A Titanic fedélzete

A vízzáró ajtók jó részét azért hagyták el, mert akadályozta volna az utasok szabad mozgását. A hajónak biztonsági okokból dupla feneke volt, de a társaság úgy döntött, hogy takarékossági okokból és azért, hogy ne szűkítsék a teret, az oldalakat nem építi dupla fallal. A Titanic elsüllyedése után a mérnökök azonnal átalakították kettős falúra a Titanic testvérhajójának, az Olympicnak a testét.

A mentőcsónakok problémája

A Titanic korai tervein 64 mentőcsónak szerepelt, de ezt a számot a kész hajón húszra csökkentették. Ennek ellenére - meghökkentő módon - a mentőcsónakok száma és befogadóképessége (nagyjából 1000 ember) valójában meghaladta a brit hajózási szabályzatban az óceánjáró utasszállító hajók számára előírt mennyiséget.

Forrás: Wikimedia Commons
A tragédia néhány túlélője egy csónakban

A mentőcsónakok számának csökkentését különféle indokokkal magyarázták. Az egyik az volt, hogy a sok mentőcsónak túlságosan orrnehézzé tenné a hajót. A másik, hogy vészhelyzet esetén úgyse lenne idő ennyi csónak leeresztésére. A csökkentés legfontosabb oka azonban a pompás napozófedélzet és a fényűző társalgók kialakítása volt, amire nem lett volna elegendő hely, ha további mentőcsónakokat szerelnek a hajóra.

Sok apró hiba vezetett a tragédiához

A Titanicot sosem tervezték olyan gyorsra, mint erőteljesebb versenytársait. Egy gyors első óceánátkelés azonban jó benyomást tett volna a médiára és nagyobb üzleti sikerrel kecsegtette a hajótársaságot a transzatlanti gőzhajózás rendkívüli versenye közepette. Ezért minden valószínűség szerint a társaság elnöke, J. Bruce Ismay arra ösztökélte a hajó kapitányát, Edward John Smith-t, hogy a lehető leggyorsabban haladjon.

A térségben haladó más hajók már rádión jelezték, hogy jéghegyeket láttak, és ennek hatására Smith valószínűleg némileg módosította is a hajózási útvonalat, hogy elkerülje a valószínűsíthető veszélyes helyeket, de a sebesség és a kockázat mérlegelésében végül a társaság álláspontja győzött.

A tiszta csillagos éjszaka és a nyugodt tenger is azt a tévképzetet kelthette, hogy idejében észlelik az esetleges veszélyt. Radar azonban nem volt a hajón, azt a rákövetkező két évben fejlesztették ki a jéghegyek elkerülésére.

Amikor egy matróz észrevette a jéghegyet, a kapitány újabb hibát követett el. Ahelyett, hogy csak csökkentette volna a sebességet, leállíttatta a hajó összes motorját és elkerülő manőverbe fogott.

Forrás: Wikimedia Commons
Valószínűleg ez a jéghegy okozta a tragédiát

A számítások szerint, ha a hajó egyenesen ment volna tovább, akár teljes sebességgel is, megúszta volna az elsüllyedést, mert a megerősített orrész kibírta volna az ütközés erejét. Így azonban a hajó oldalát hasította fel a jéghegy vízbe merülő és oldalra kiálló, pengeszerű része. Még ezt is átvészelhette volna a Titanic, ha pár perccel előbb vagy később kezdi a kanyarodást. Ily módon azonban a jéghegy öt vagy hat vízzáró kamrát hasított fel. A hajót pedig úgy tervezték, hogy három (esetleg négy) vízzáró kamra elöntését bírja ki.

Az utolsó órák

A jéghegynek ütközés 23:40-kor történt. A hajó vészjeleit 0:35-kor vette a legközelebb, mintegy 58 mérföldre (107 kilométerre) lévő hajó, a Carpathia, amely azonnal a Titanic segítségére sietett, de csak hajnali 4-re ért oda. A Titanic azonban 2:18-kor kettétört, és először az orrész, majd 2 perccel később a tatrész is lemerült a majdnem 4000 méteres mélységbe. Több mint 1500 ember az óceánba veszett, a Carpathia csak az alig 700 szerencsés túlélőt vehette a fedélzetre.

A hajó két nagyobb darabja - mindkettő súlyos károkat szenvedett a becsapódás erejétől - ma mintegy 600 méternyire fekszik egymástól a tenger mélyén. Robert Ballard, a National Geographic Society ösztöndíjas kutatója és kollégája, Jean-Louis Michel 1985-ben fedezték fel a roncs helyét. Azóta számos búvárhajó és robotszonda indult a mélybe, hogy tanulmányozza a roncsokat. A legújabb, 2010-es expedícióban James Cameron filmrendező és felfedező is jelentős szerepet vállalt.