A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb

Vágólapra másolva!
A Tudorok korában a nyár volt a legveszélyesebb évszak, amikor sokkal gyakoribbak voltak a halálos végű balesetek, mint az év többi részében.
Vágólapra másolva!

Steven Gunn brit történész korábbi vizsgálata során olyan eseteket elemzett, amikor a halál rendhagyó tevékenység, például medvetáncoltatás közben következett be. Legújabb vizsgálata viszont a mindennapi tevékenység halálos veszélyeit térképezi fel. Munkája során kilencezer halottkémi jelentést elemzett az 1558-1560-as évekből. A beszámolók arról tanúskodnak, hogy a végzetes balesetek közel háromnegyede a nyári időszakra esik. Veszélyes foglalkozás volt a földművelés, hiszen a mezőgazdasági szerszámok igen élesek voltak, vagyis a termény betakarításakor gyakoriak voltak a sérülések. Miután a termény a magtárakba került, megszaporodtak a vízi- és szélmalmokban történő balesetek.

Az állattartás is veszélyekkel járt, különösen azért, mert itt igen elterjedt volt a gyerekmunka. A halottkémi beszámolókból kiderült, hogy Yorkshire grófságban egy ötéves kondás vesztette életét, amikor rátámadtak a sertések.

Nem volt veszélytelen az áru fuvarozása sem - a jelentésekben szerepel egy londoni hentes fiának tragikus története, aki hús szállítása közben esett le a bakról és hunyt el.

A 16. századi Angliában (is) gyakoriak voltak a közlekedési balesetek, Steven Gunn statisztikája szerint ugyanis a lovak okozták az állatokkal kapcsolatos fatális balesetek 90 százalékát.

Előkelő helyet foglalnak el a baleseti statisztikában a fák. A halálos végű balesetek tizedét favágás közben szenvedték el a Tudor-kori Angliában, másrészt komoly veszélyforrást jelentett a gyümölcs, a diófélék, a makk begyűjtése, ahogy a varjúfészkek leverése. "A Tudor-kori fakitermelési eljárások hagytak némi kívánnivalót: Bedfordshire, Cumberland, Hampshire, Somerset, Westmorland és Yorkshire férfilakosságát leginkább a kőris, a tölgy és a nyárfa tizedelte" - mondta a történész.

Egy bizonyos John Broke yorkshire-i szabómestert egy dombról leguruló fatörzs ölte meg. A korabeli halottkémek olyan halálesetet is feljegyeztek, amikor az elpilledt kaszálómunkásra szundikálás közben rádőlt a szénakazal. "A halál a legkülönbözőbb és legváratlanabb helyzetekben sújthat le" - hangsúlyozta Steven Gunn.