Föld alatti piramisokat találtak Olaszországban

Vágólapra másolva!
Régi lépcsők vezették a kutatókat azokhoz a piramisokhoz, amelyekhez hasonlót még nem találtak az egyébként is rejtélyes etruszkok emlékei között.
Vágólapra másolva!

A kutatók ma borospinceként használt járatokat vizsgáltak meg, és ennek alapján következtetnek arra, hogy piramisokat építettek az etruszkok a föld alá Orvietóban. A közép-olaszországi városban olasz és amerikai kutatók dolgoznak most a Discovery News szerint. (Az etruszkok nagyjából a mai Toscana, illetve részben Lazio, Umbria és Emilia-Romagna olasz tartományok területén éltek, majd beolvadtak a Római Birodalom itáliai népességébe.)

A vulkánikus eredetű kőzetbe, tufába vájt piramisoknak először csak a legfelsőbb rétegeire bukkantak rá a régészek. David B. George archeológus szerint a most borospincének használt járatokban különleges lépcsőkre bukkantak. Ezekről kiderült, hogy etruszk eredetűek.

Amikor ásni kezdtek, George és olasz munkatársa, egy orvietói régész, Claudio Bizzarri rájöttek, hogy az üreg - amelyben haladtak - falait piramisszerűen alakították ki. Kiderült, hogy az etruszkok által épített alagutak hálózzák be a borospincék alatti részeket. Mindez további, addig ismeretlen építményekre utalt.

Több újabb, modernkori és középkori rész után az archeológusok elértek a Kr. e. 5. századból származó leletekig: attikai, azaz az ókori Athén környékéről származó vörösalakos kerámiákat találtak, és a hasonló korú etruszk fazekasság tárgyait is összegyűjtötték. Találtak olyan emlékeket is, amelyek akár Kr. e. 1000-nél is korábban készülhettek.

Azután további rétegeket tártak fel a kutatók, ezek egy részén még most is dolgoznak. Néhány méterrel lejjebb, az addig legalsónak tűnő réteg alatt újabb piramisszerű építményre bukkantak. Ez szintén a Kr. e. 5. századból származik. Bizarri szerint legalább öt piramis van Orvieto alatt, további hármat azonban még fel kell tárniuk a régészeknek. De a már megtalált piramisok legalsó rétegét is el akarják érni az archeológusok, hogy tisztázzák, milyen funkciót töltöttek be ezek a különleges építmények.

Az etruszkok már eddig is az antik világ egyik legrejtélyesebb népének számítottak, föld alatti piramisaik révén viszont újabb misztikus jelenséggel bővült a velük kapcsolatos megválaszolatlan kérdések sora. (Nyelvük eredete is tisztázatlan például.) A római civilizáció is részben etruszk alapokon jött létre (etruszk királyok is uralkodtak Róma történetének kezdetén, a később világbirodalmat alapító városban), éppen ezért kutatják a régészek különös gonddal a letűnt nép emlékeit.