Kelta vaskocsit találtak egy erdélyi ásatáson

Vágólapra másolva!
Rendkívül gazdag leleteket tártak fel az egyik legnagyobb, Romániában zajló régészeti ásatássorozaton, negyven román és külföldi régész együttműködésével.
Vágólapra másolva!

A dél-erdélyi autópálya építése közben, a Nagylak és Nagyszeben közötti 40 kilométeres szakaszon zajló ásatásokon többek között római és görög pénzérmékre és számos kelta emlékre bukkantak rá az archeológusok.

A régióban egyedülálló az a vasból készült másolat (a kocsiról képet a Tribuna című román lap közöl), egy halottaskocsi kicsinyített mása, amely most került elő. Minderről a Tribuna.ro című román lapnak Sabin Luca régészprofesszor, a nagyszebeni Brukenthal Nemzeti Múzeum igazgatója nyilatkozott. A lelet a Szeben megyei Szerdahely (Miercurea Sibiului) környékén került elő romániai sajtóhírek szerint. (Az erdélyi régióban ugyan egyedülálló a lelet, de kelta kocsira pár hete Magyarországon is rábukkantak.)

A kelták ismertek voltak harci szekereikről, kétkerekű kocsijaikról. Az angol "car" szó is valószínűleg a kelta "kocsi" szóból ered egyes feltételezések szerint. Az egykor Európa nagy részét benépesítő kelták ugyanakkor az erdélyi ásatáson előkerült vasmásolat tanúsága szerint nemcsak kétkerekű harci szekereket használtak. Ez a kisebb másolat ugyanis egy négykerekű változatról készült.

Sabin Luca szerint egy Kr.e. 3-2. századi bronzkori település feltárása közben akadtak a leletekre. Szerinte ez őseik első megtelepülésével hozható összefüggésbe. Ezzel Sabin Luca a dákokra, illetve a dáko-román folytonosság elméletére utalt. Eszerint a románok elődei, a kelták előbb romanizálódtak, római nyelvűvé váltak, majd ez a népesség megszakítás nélkül élt Erdély területén az ókortól kezdve, egészen a mai Románia koráig. (Ezt az elméletet a magyar régészek és történészek erősen vitatják.)

A dáko-román elméletet itt és most nem vitatva, annyi bizonyosnak látszik a mostani ásatások kapcsán, hogy kelta leletekről lehet szó, azokon belül is azonban egy különleges esetről. Általában ugyanis a teljes méretű kocsit szokták eltemetni a halottal együtt, a mostani leletnél azonban egy kisebb másolatról van szó. A kis másolat is azonban nyolcvan darabból állt, amelynek restaurálása három hétig tartott.

A romániai régészek három dél-erdélyi megyében, Fehér, Szeben és Hunyad megyében kutattak ősi emlékek után, a Nagyszeben-Nagylak autópálya tervezett nyomvonala mentén.

Mindennek során találtak még 281 római és görög ezüst érmét. De az újkortól a történelmi időkig, egészen a középkorig bezárólag kerültek elő más leletek is, például fegyverek, ékszerek, szerszámok is. A tervek szerint most restaurálják a megtalált emlékeket, és egy éven belül ki is állítják azokat. Az elképzelések szerint 2013 májusában nyílhat meg a leleteket reprezentáló első tárlat.