Az Univerzum legnagyobb mogyorós tejcsokija

spitzer
Vágólapra másolva!
A csillagászok szerint saját galaxisunk, a Tejútrendszer szerkezete olyan, mint egy mogyorós csokié, mert sok csillag fúj bele nagy buborékokat.
Vágólapra másolva!

Az internetezőktől kértek segítséget amerikai csillagászok, hogy a Tejútrendszerről a Spitzer-űrtávcsővel készült felvételeket átvizsgálják. A cél csillagközi buborékok azonosítása volt az infravörös képeken. Az ilyen feladatot az emberi szem hatékonyabban még végzi el, mint a számítógépes programok. Összesen 35 ezer érdeklődő vett részt a buborékok azonosításában egy speciális grafikus szoftver segítségével, az interneten elérhető felületen. A munka végén azokat a buborékokat tekintették valódinak a szakemberek, amelyeket legalább öt érdeklődő egymástól függetlenül is jelzett.

Forrás: NASA
A Spitzer-űrtávcső felvétele (balra), az érdeklődők rajzai a buborékokról (középen), és a több résztvevő által azonosított buborékok helyzete (jobbra). A kép nagyméretű változatának letöltése (NASA)

A kerek alakzatok fiatal csillagok körül alakulnak ki, amelyek gázkibocsátása forró buborékot fúj a csillagközi anyagba. A munka nyomán kiderült, hogy közel tízszer annyi ilyen buborék létezik, mint korábban feltételezték - ez pedig arra utal, hogy a csillagok keletkezési gyakorisága is magasabb a Tejútrendszerben, mint régebben becsülték. A csillagászok hasonlatával a galaxis olyan, mint egy mogyorós csokoládé, gazdagon töltve eltérő méretű mogyorókkal.

Nemrég az is kiderült, hogy ha kívülről látnánk, akkor a Tejútrendszer színe a frissen hullott hóéra emlékeztetne.

A Tejútrendszer egy körülbelül 100 ezer fényév átmérőjű spirálgalaxis, amelynek egyik karjában, a centrumtól körülbelül 30 ezer fényévre helyezkedik el a Naprendszer, benne a Földdel. A Tejútrendszer középpontjában egy hatalmas fekete lyuk terpeszkedik, amely éppen elnyelni készül egy csillagközi gázfelhőt.

Film a Spitzer-űrtávcsőről (NASA)