Lemondott a fénynél gyorsabb neutrínókat mérő professzor

Vágólapra másolva!
Antonio Ereditato, az OPERA-kísérletet koordináló olasz professzor lemondott tisztségéről, miután néhány hete bebizonyosodott, hogy meghibásodás miatt mértek tavaly szeptemberben a fénynél gyorsabb neutrínókat - jelentette be pénteken az olasz Nemzeti Atomfizikai Intézet (INFN).
Vágólapra másolva!

A neutrínónak nincs elektromos töltése, semlegessége miatt elektromágneses kölcsönhatásban sem vesz részt. Ez a magyarázata annak, hogy rendkívül "közömbös" az anyaggal szemben, azaz a kölcsönhatás (ütközési hatás) igen kicsi, így például egy fényév (9,4605 billió kilométer) vastag ólomfalon képes anélkül áthaladni, hogy akár egyetlen atommal ütközne. Ennek köszönhetően keletkezési helyétől egyenes vonalban érkezik meg a detektorhoz, megőrizve az információkat keletkezése körülményeiről (impulzus, energia, a keletkezési helyhez mutató irány).

Az OPERA-kísérletben részt vevő fizikusok a CERN (Európai Nukleáris Kutatási Szervezet) genfi laboratóriumából az INFN L'Aquila melletti Gran Sasso laboratóriumába küldött neutrínó-nyalábokat vizsgálják. A szeptemberi kísérlet során azt találták, hogy a szubatomi részecskék 60 nanoszekundummal (1 ns a másodperc egymilliárdod része) kevesebb idő alatt tették meg a 730 kilométeres távolságot, mintha a fény másodpercenkénti 299,792 kilométeres sebességével száguldottak volna. A kísérlet hibahatára 10 nanoszekundum.

Amennyiben beigazolódtak volna a mérések, a kísérlet megkérdőjelezte volna Albert Einstein modern fizika és kozmológia alapját jelentő relativitáselméletét (1905), amely szerint a világegyetemben semmi sem haladhat gyorsabban a fény sebességénél.

Később az OPERA-kísérlet eredményei független kísérletek során nem igazolódtak. A CERN közleménye szerint a 60 nanoszekundumos eltérés a jelkábel meglazulásával vagy hibás mérésekkel magyarázható.