A kecskemekegésben is vannak tájszólások

Az emberekhez, bálnákhoz és denevérekhez hasonlóan a fiatal kecskék is képesek a velük együtt élő társaikhoz igazítani az akcentusukat.

Az állatvilág tagjainak nagy részénél a hangok genetikailag kódoltak, vagyis nem tanulás útján sajátítják el azokat, és általában csak mérsékelt rugalmasság figyelhető meg a hangképzésükben. Az emberek ezzel szemben nagyfokú úgynevezett vokális plaszticitással rendelkeznek, amely lehetővé teszi, hogy egy személy a hangját a társadalmi környezetéhez igazítsa, vagyis tájszólással beszéljen.

A londoni Queen Mary Egyetem állati kommunikációt vizsgáló két munkatársa, Elodie Briefer és Alan McElligott fiatal kecskék hangjait tanulmányozta négy törpekecske csoporton. Az állatok hangját két alkalommal rögzítették: egyhetes korban, amikor általában még rejtetten élnek, és öthetesen, amikor az azonos korú állatok elkezdenek csoportokba rendeződni.

A vizsgált kecskék testvérek vagy féltestvérek voltak, s a kutatók megállapították, hogy bár a hangjaik alapból hasonlóak, ha azonos csoportban nevelkednek, akkor ez a hasonlóság még erősebb lesz az idő előrehaladtával. Ezek alapján azt a következtetést vonták le, hogy a fiatal kecskék képesek az őket körülvevő társaiktól függően módosítani a hangjukat. A kutatók eredményeiket az Animal Behaviour folyóiratban publikálták.

Az embereken kívül a vokális plaszticitást eddig bálnáknál, elefántoknál, denevéreknél és énekesmadaraknál figyelték meg. A képesség megléte a kecskéknél a hanggal történő kommunikáció egy korai evolúciós fázisa lehet, amely aztán az emberi nyelv és beszéd kialakulásához vezetett.