Ghánai szeméttelepen készült az Év Fotója

UNICEF, az év képe pályázat nyertes képe, Kai Löffelbein
Vágólapra másolva!
Fiatal fiú tart a feje fölé egy képernyőt sűrű füstben egy szeméttelepen Ghánában: ezzel a képével nyerte el a német Kai Löffelbein az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) nemzetközi Év Fotója díját.
Vágólapra másolva!

A nyertes kép, amely Ghána fővárosa, Accra közelében az Agbogbloshie mérgező szemétlerakó-telepen készült, a "technológiai fejlődés árnyoldalait mutatja be: azt, hogyan veszélyezteti a többi kontinens gyermekeit az elektrohulladék" - méltatta a fotót Bettina Wulff, az UNICEF védnöke kedden Berlinben.

Az ENSZ becslései szerint csak Németországból évente mintegy százezer tonna elektromos szemetet szállítanak hajókon Afrikába. A második díjat a spanyol JM Lopez kapta, aki a Guatemala keleti részére jellemző alultápláltságnak a jelenlegi és a jövőbeli generációkra kifejtett hatásait ábrázolja fotóján.

Mary F. Calvert lett a harmadik helyezett. Felvételén nigériai gyermekek láthatóak, akik épp a gyermekbénulás elleni oltóanyagért állnak sorba.

Forrás: Kai Löffelbein

Löffelbein a 2000 óta évente kiírt fotópályázat 12. nyertese. Idén a pályázatra 32 országból 119, szakértők által nevezett fotós küldte be összesen 1228 felvételét.