Egyszer már teljesen kiszáradt a Holt-tenger

Vágólapra másolva!
A Holt-tenger százhúszezer évvel ezelőtt teljesen kiszáradt - erről tanúskodnak egy nemzetközi program keretében mélyfúrásokkal felszínre hozott üledékes kőzetminták.
Vágólapra másolva!

A Holt-tenger a Föld legmélyebb szárazföldi pontja - a víztükör 400 méterrel van a tengerszint alatt, a tófenék némely pontja pedig további 300 méterrel. A meder üledékes kőzete rétegenként "jegyezte fel" az elmúlt sok százezer év során a térség éghajlatváltozásait.

Az izraeli, amerikai, német, japán, svájci és norvég kutatókból álló konzorcium egy évvel ezelőtt indította a projektet, és 2010 végén két mélyfúrást végeztek, az egyikkel a Holt-tenger legmélyebb pontjáról vettek mintát. Kétszázharmincöt méteres mélységben apró, kerek kavicsokból álló réteget fedeztek fel, amelyet az ősi partszakasz üledékének tartottak a kutatók.

A mélyfúrás helyéből ítélve a szakemberek arra a következtetésre jutottak, hogy az üledék lerakódásának idején a Holt-tenger teljesen vagy csaknem teljesen kiszáradt. A hivatalos kormeghatározás még nem készült el, de a becslések szerint az utolsó jégkorszakot megelőző úgynevezett Eem interglaciálisban (130 ezer és 110 ezer évvel ezelőtti időszakban) történt, amikor a globális hőmérséklet ugyanolyan vagy valamivel kissé melegebb volt, mint napjainkban.

Forrás: AFP

"A Holt-tenger körülbelül 120 ezer évvel ezelőtt teljesen kiszáradt az ember bárminemű közreműködése nélkül" - hangsúlyozta Emi Ito, a Minnesotai Egyetem professzora, hozzátéve, hogy az adatok a mai veszélyekre figyelmeztetnek. A Holt-tengert táplálni hivatott vizek java részét a környező országok mezőgazdasági célokra használják fel, ennek következtében a tó vízszintje 1997 óta tíz méterrel csökkent.

Zvi Ben-Avraham, a Tel-Avivi Egyetem professzora azt emelte ki, hogy a mélyfúrások a térség elmúlt kétszázezer éves történéseit "mesélik el". "A program révén megismerhetjük, hogy mennyire sújtotta a szárazság a régiót, és hogyan tért magához a tó. Fel kell készülnünk a jövőre" - fogalmazott a professzor.

Korábbi kutatások megmutatták, hogy koronként miként változott a tó területe - karcsúsodott a melegebb időszakokban, és terebélyesedett a jégkorszakok alatt. Legnagyobb kiterjedését 25 ezer éve érte el, amikor a vízszint a mainál 260 méterrel volt magasabb.