A Plútó is keringhetne a most felfedezett, rekordméretű fekete lyukakban

fekete lyuk
Vágólapra másolva!
Tízmilliárdszor nehezebbek a Napnál azok a fekete lyukak, amelyeket most azonosítottak két óriási galaxis centrumában. A szuper-nagytömegű fekete lyukak egykor a mostaninál is feltűnőbb objektumok lehettek.
Vágólapra másolva!

Mindkét most azonosított objektum tömege kétszer nagyobb, mint a korábbi rekorderé. Az objektumok az úgynevezett szuper-nagytömegű fekete lyukak közé tartoznak. Ezek a galaxisok centrumában találhatóak, tömegük több milliószor vagy néhány milliárdszor nagyobb a Napénál. Nem a csillagok fejlődésének végén keletkeznek, mint kisebb tömegű társaik, hanem ősi eredetűek, keletkezésük pontosan nem ismert. A legnagyobb galaxisok közepén találhatóak a legnehezebb fekete lyukak, mint a most azonosított két objektum is.

A kutatók a Coma galaxishalmazban lévő NGC 3842 jelű galaxisban egy 9,7 milliárd naptömegű fekete lyukat találtak, a hozzá hasonló NGC 4889 galaxisban pedig egy 10 milliárd naptömeg körüli objektumra bukkantak. A két fekete lyukra több földi távcső használatával akadtak a szakemberek.

Forrás: Pete Marenfeld
Forrás: Pete Marenfeld

A hatalmas fekete lyuk méretét jól mutatja ez a fantáziarajz: a bal felső sarokban az NGC 3842 galaxis, középen a fekete lyuk a körülötte lévő csillagokkal, a jobb alsó sarokban a Naprendszer méretarányos vázlata látható. A fekete lyuk hétszer nagyobb a Plútó pályájának átmérőjénél, melyet a jobb alsó képen a legnagyobb ferde ellipszis jelez

Ilyen gigantikus fekete lyukak táplálhatták a kvazárok (ősi, heves energiakibocsátású galaxismagok) sugárzását a fiatal Világegyetemben. A kvazárok aktivitása mára lecsökkent, de centrumukban ma is ott lapulnak a hatalmas fekete lyukak.

A galaxisok tömege és teljes energiakibocsátása, valamint a centrumukban lévő szuper-nagytömegű fekete lyukak tömege között lineáris kapcsolat van. A most talált két óriás azonban eltér ettől a tendenciától, és még annál is nehezebbek, mint amit galaxisuk alapján várnának a szakemberek. Talán kisebb csillagvárosok, illetve azokban lévő további fekete lyukak bekebelezésével érték el mai tömegüket.

Film a legnagyobb fekete lyukakról