Vágólapra másolva!
Az orvosok is nagyon meglepődtek, amikor egy heregyulladás miatt készült ultrahang-felvételen egy fájdalmas emberi arc nézett vissza rájuk.
Vágólapra másolva!

G. Gregory Roberts és Naji J. Touma (Queen's University, Kanada) egy 45 éves férfi esetében vizsgálták az egyik here szokatlan duzzanatát, ekkor készítették az itt látható képet.

Forrás: Urology
Forrás: Urology

A The Chronicle Tweed nevű blogja arról is beszámol, hogy az orvosok beküldték a képet az Urology című szaklapnak (amely az urológusok nemzetközi szövetségének hivatalos lapja), és a szerkesztők néhány bekezdés kíséretében közölték.

Az itt megtekinthető cikk szerint a képet elemző szakemberek rövid vita után megegyeztek abban, hogy ez nem valamiféle természetfeletti üzenet, hanem puszta véletlen, a természet újabb érdekes játéka. A férfi heréjét végül eltávolították, és a betegsége jóindulatúnak bizonyult.

Számos hasonló esetről létezik beszámoló, gyakran látják bele különböző formákba Jézus arcát, lásd például a 2010-es Google Earth-képet Püspökladány mellett. A legismertebb ilyen alakzat talán a "marsi arc", amelyről a részletgazdagabb felvételek bebizonyították, hogy csak egy egyszerű hegy.

A marsi arc és a marsi sziklák

A technológia fejlődése tévhiteket is eloszlathat. Az alábbi képen a marsi arc néven elhíresült szikla látható egy korai fotón.

Forrás: NASA
Forrás: NASA

Az eredeti Viking-felvétel, amelyen még emberi arcra emlékeztet a képződmény (NASA)

Forrás: NASA
Forrás: NASA

A Mars Global Surveyor részletesebb képe már jól mutatja: nem emberi arcról, csak egyszerű szikláról van szó (NASA)