Melyik a legveszélyesebb hely a hűtőszekrényben?

hűtőszekrény, fridzsider
Vágólapra másolva!
Baktériumoktól hemzseg a hűtő legveszélyesebb része, derült ki egy új vizsgálatból, amely újra felhívja a figyelmet a hűtő rendszeres takarításának fontosságára.
Vágólapra másolva!

Átlagosan 7850 úgynevezett baktérium telepképző egységet tartalmaz négyzetcentiméterenként egy hűtőszekrény zöldségtároló fiókja, ami több mint 750-szerese az Európai Bizottság 0-10 telepképző egység/négyzetcentiméteres javaslatának. A vizsgálatot végző brit szakemberek Escherichia coli, szalmonella és lisztéria baktériumokat is találtak. A kutatók harminc család hűtőszekrényét vizsgálták át, és volt olyan, ahol egy négyzetcentiméteren 129 000 egységnyi baktériumot számoltak.

"A hűtőszekrény célja az élelmiszer biztonságos tárolása, valamint a baktériumok és penész megjelenésének elkerülése, ezért nagyon aggasztóak a kutatási eredmények" - mondta Paul McDonnell, a vizsgálatot végeztető Microban Europe munkatársa. A hűtők megfelelő teljesítménye különösen nyáron, a melegebb hónapokban fontos, amikor az időjárás kedvez a baktériumok elszaporodásának. A hűtőszekrények alacsony hőmérséklete csak rendszeres takarítás esetén akadályozza meg a baktériumok növekedését, ám ha a takarítás elmarad, nagyon könnyen megsokszorozódnak, mondta McDonnell.

Bár a vizsgálatokat egy fertőtlenítésre szakosodott cég végezte, ez az eredmény is felhívja a figyelmet arra, hogy a hűtőszekrények rendszeres takarítása, az élelmiszerek megfelelő tárolása alapvető fontosságú a háztartásokban is.