Megcsinálják Asimov pszichohistóriáját a valóságban is

twitter, illusztráció
Vágólapra másolva!
Társadalmi események előrejelzésére használná a közösségi médiát az amerikai hírszerzés. A fogyasztói magatartás és a járványok jóslására már most is alkalmaznak ilyen adatokon alapuló modelleket a kutatók.
Vágólapra másolva!

Közlekedési kamerák, televízió és a közösségi média (például Twitter) felhasználásával indítanak hírszerzési kutatási programot az Egyesült Államokban. A hároméves program célja, hogy digitális adatok felhasználásával jelentős társadalmi és politikai eseményeket jósoljanak meg, például zavargásokat, politikai felfordulásokat és háborúkat.

Az Intelligence Advanced Research Projects Activity (IARPA) által támogatott kutatás első célpontja Latin-Amerika lesz, ahol számos adat szabadon hozzáférhető, és amely ezért ideális helyszíne ezeknek a vizsgálatoknak, írja a Nature News. A program során ötvöznék a matematikát, az informatikát és a közgazdaságtant a társadalomtudományokkal, a társadalmi és politikai előrejelzések egy olyan új területét létrehozva, amelyet sokan máris az Asimov által kitalált pszichohistóriához hasonlítanak.

A kutatók modelljei olyan módszereken alapulnak majd, amelyek korábban eredményesnek mutatkoztak járványok és fogyasztói magatartás megjóslására, és amelyek egyre népszerűbbek az amerikai nemzetvédelmi szerveknél. A Massachusetts Institute of Technology kutatói például már 90%-os pontossággal meg tudják jósolni a hollywoodi filmek jegyeladási bevételeit. A Harvard Egyetem orvostudományi karán pedig nemzetközi hírforrásokat, állami adatokat és a közösségi médiát használják járványok kitörésének előrejelzésére. A kétkedők szerint a nagy kérdés az, hogy ezek a modellek vajon alkalmazhatók lesznek-e az összetett társadalmi eseményekre.