A vasárnap a hét legvidámabb napja a Twitter szerint

Vágólapra másolva!
Többet árulnak el a Twitter közösségi portálra küldött bejegyzések, mint azt a felhasználók gondolnák, derült ki a Cornell Egyetem kutatóinak hangulatfelméréséből.
Vágólapra másolva!

A Science című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint a felhasználók többsége világszerte vidáman ébred, de a jó hangulat elillan a munkanap során.

A Cornell Egyetem szociológusai ötszázmillió Twitter-üzenet vizsgálatával mérték fel, miként alakul a felhasználók hangulata egy nap folyamán. A kutatók két éven át összesen 2,4 millió angol nyelvű bejegyzést elemeztek, a felhasználók köre 84 országot fogott át. A bejegyzések hangulatát különleges szövegelemző programmal vizsgálták. Csak azokat a tagokat vették számításba, akik naponta több mint 25 bejegyzést küldtek.

A jó hangulat naponta kétszer hág tetőfokára, korán reggel és nem sokkal éjfél előtt. Ez Michael Macy és Scott Golder kutatók szerint arra utal, hogy napközben a munkahelyi stressz befolyásolja az emberek kedvét. Megerősítik ezt a feltételezést a hétvégén napközben is ömlő pozitív üzenetek, noha a hétvégén is megfigyelhető a hangulat alakulásának íve. Ezekben a napokban azonban általánosságban sokkal jobb az emberek kedve - függetlenül attól, honnan és milyen kultúrából származnak a Twitterezők. Szaúd-Arábiában például mindig pénteken a legjobb a bejegyzők hangulata, ott ugyanis vasárnaptól csütörtökig tart a munkahét.

Golder et al./Science
Pozitív (fent) és negatív (lent) hatások változása a nap folyamán a bejegyzések alapján, különböző színnel jelölve a napokat
(Sun - vasárnap, Mon - hétfő, Tue - kedd, Wed - szerda, Thu - csütörtök, Fri - péntek, Sat - szombat)

Hétvégén a felhasználók rendszerint két órával később csatlakoznak a hálóra, vagyis tovább alszanak. A munkahelyi stressz mellett az alvás is fontos hatással van a hangulatra - mutattak rá a kutatók, akik nem ismerték a tagok foglalkozását és demográfiai hátterét - ezáltal számos olyan tényezőt sem, amely befolyással lehetett bejegyzéseikre.