Ahol a föld és az ég összeér - képek a világ legnagyobb sósivatagáról

Salar de Uyuni, Bolívia, a világ legnagyobb kiterjedésű és egyben legmagasabban fekvő felszíni sómezője
Vágólapra másolva!
Három és fél kilométerrel a tengerszint felett található a legnagyobb és egyben a legmagasabban lévő sós mocsár bolygónkon. Bolívia hegyvonulatai között húzódik meg a Salar de Uyuni, amely kitűnő nyersanyaglelőhely, és a kutatók számára is érdekes terület.
Vágólapra másolva!

Sós mocsár, mert alkalmanként centiméter vastag vízréteg borítja - de egyben sós sivatag is, mivel többnyire száraz terület. Az Andok bolíviai részén 3656 méter magasan, 10 ezer négyzetkilométeres területen húzódik a Salar de Uyuni, bolygónk legnagyobb területű és egyben legmagasabb időszakos sós mocsara.

A vidék tökéletes terület egyes műholdas műszerek kalibrálásához, mivel egy méternél kisebb szintkülönbségek vannak rajta, és anyagát, felszíni szerkezetét tekintve nagyon homogén. Amikor vékony vízréteg fedi, egy hatalmas tükörhöz hasonlóan veri vissza a napfényt.

Forrás: AFP/Escudero Patrick
A sóréteg (lent), rajta a vékony vízborítással a nedves időszakban

A területen a becslések alapján mintegy 40 ezer évvel ezelőtt száradt ki a Ballivián-tó, és maradt vissza utána ez a sós sivatag, amelyben a rétegek néhol a 100 méteres vastagságot is elérik. Az időjárás szélsőséges, nappal 40 Celsius-fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, míg éjszaka -10 Celsius-fok is lehet, miközben erős szél süvít.

Forrás: AFP/Escudero Patrick
A síkság tökéletes tükörfelületet alkot, amikor víz borítja

A Salar de Uyuni ideális terület az asztrobiológiai, tehát a Földön kívüli élet utáni keresést célzó kutatásoknak. A vidéken sok olyan extrém magas sótartalmat toleráló baktérium él, amelyek a szárazság mellett az intenzív ultraibolya sugárzáshoz is alkalmazkodtak. Mindezeken túl a területen évente 25 ezer tonna sót bányásznak, és a feltételezések szerint bolygónk egyik legnagyobb lítiumkészlete is itt található.