A bioterrorizmus gyanúja is felmerült a német hasmenésjárványnál

EHEC-járvány, E. coli, Escherichia coli, Kólibaktérium, bélbaktérium-fertőzés
Vágólapra másolva!
Lehet-e bioterrorista akció következménye a németországi hasmenésjárvány? Teljes mértékben nem zárható ki, hogy az új, megbetegedéseket okozó baktériumtörzset ember alkotta, de ennek nagyon csekély a valószínűsége.
Vágólapra másolva!

Elsősorban a LifeGen.de honlapról kiindulva kezdett terjedni az a feltételezés, hogy a németországi EHEC-járvány bioterrorista akció lehet. A hír terjesztői azzal érvelnek, hogy a német hatóságok még mindig nem tudták biztosan azonosítani a fertőző forrást, illetve bioterrorista fenyegetések jelentek meg Oszama bin Laden likvidálását követően, és az is, hogy korábban nem ismert kórokozó (melyet mutánsnak is neveznek) okozza a járványt. A hírt a Spiegel online kiadása és további médiumok is átvették június 3-án.

Dr. Prohászka Zoltán tudományos főmunkatárs, a Semmelweis Egyetem III. Számú Belgyógyászati Klinikájának laboratóriumvezetője szerint a felvetés megítéléséhez azt szükséges mérlegelni, hogy a kórokozó évek óta ismert, olyannyira, hogy a német EHEC-törzsgyűjteményben 2001 óta jelen van. Az aktuális járványt okozó törzs annyiban különbözik az eddig ismertektől, hogy a méreganyag-termelő képesség mellett jellemző rá az antibiotikum-rezisztencia is, és az, hogy több baktérium egymáshoz csapódva képes feltapadni a bélfalra. Ezek azonban nem új mutációk, hanem korábban is ismert tulajdonságok találkozása, egyesülése egy új baktériumtörzsben. Az aktuális törzs ezért inkább hibridnek tekinthető, de nem új mutánsnak.

Teljes mértékben nem zárható ki, hogy az új, a járványt okozó baktériumtörzset ember alkotta, de azok a tények, hogy ehhez hasonló folyamatok (kórokozók "összeszerelődése") természetesen is előfordultak már, és minden alkatrész ismert volt korábban, 99,99%-ban a a mesterséges eredet ellen szólnak.

Ez a kórokozó a természetes biológiai folyamatok során egy szarvasmarha bélcsatornájában is kialakulhatott - írja Prohászka a Semmelweis Egyetem honlapján, ahol további szakmai részletek olvashatók.

A németországi Robert Koch Intézet június 3-án közölt adatai szerint május 21-22-én tetőzött a hasmenésjárvány Németországban a bejelentett esetek alapján. A fertőzés forrását még mindig nem lehet tudni, a legfrissebb információk szerint nem megfelelően kezelt növényi csírák okozhatták a járványt. A német hatóságok hétfőre ígértek bővebb tájékoztatást.