Csak a színlelt orgazmust nem gátolják a hideg lábak

Vágólapra másolva!
A fejlett agyi képalkotó eljárások révén egyre több élettani funkció irányítóhelyét sikerül feltérképezni az agyban. A kutatók újabban az orgazmus agyi központjait vizsgálva felfedezték, hogy az MRI-képek alapján jól elkülöníthetők a valódi orgazmust átélő nők az orgazmust csak színlelő társaiktól.
Vágólapra másolva!

A holland Groningen Egyetem munkatársai már évek óta foglalkoznak a férfi és a női orgazmus vizsgálatával. Az egyetem kutatói a lehető leghűségesebb képet szeretnék kapni az orgazmus alatt az agyban lejátszódó folyamatokról, ezért nem egyedül maszturbáló nőket, hanem heteroszexuális párokat vonnak be a vizsgálataikba.

Az önként jelentkező nőket lefektetik a funkcionális MRI berendezés vizsgálóasztalára, és a fejüket rögzítik, hogy ne mozduljon el a képalkotás közben. Ezután a vizsgálóasztalt betolják a készülékbe, és a férfi partnereket megkérik, hogy izgassák párjuk csiklóját. Ily módon sokkal hitelesebb képet kapnak az orgazmusról, mintha a nők csak magukat izgatnák.

Janniko Georgiadis és kollégáinak az eredményéről nemrég az [origo]-n is beszámoltunk. Ők az orgazmusnál az agy prefrontális kérgének az úgynevezett orbitofrontális kéreg nevű részében nem tapasztaltak aktivitást. Georgiadis szerint ez a terület lehet a szexuális irányítás központja, és a kikapcsolása teszi lehetővé az orgazmus és egyben egy módosult tudatállapot elérését, írja a New Scientist. "Amikor megkérdezed az embereket, hogy mit élnek át orgazmuskor, akkor többnyire azt mondják, hogy úgy érzik, elvesztik az irányítást" - mondja. "Nem vagyok biztos benne, hogy ez a megváltozott állapot szükséges a még több gyönyör eléréséhez, vagy ez csak egy mellékhatás"- teszi hozzá. A kutató elképzelhetőnek tartja, hogy erre a kikapcsolásra való képtelenség akadályoz meg egyeseket az orgazmus elérésében.

Barry Komisaruk
Az agyi aktivitás területei orgazmus közben (fMRI-felvételek)

A Groningeni Egyetem másik kutatója, Gert Holstege munkatársaival olyan jeleket is észrevett az MRI-képeken, amelyek alapján egyértelműen kiszűrhetők az orgazmust csak színlelő nők a valódi orgazmust átélő társaik közül.

A professzor vizsgálataiban 13 heteroszexuális pár vett részt. A résztvevők életkora 19 és 49 év közötti volt. A nőket befektették az fMRI-készülékbe, fejüket rögzítették, és partnerüket megkérték, izgassák a nők csiklóját, amíg el nem érik az orgazmust. Azért, hogy ellensúlyozzák a zavaró külső körülményeket, a helyiség világítását letompították, és a zajokat kizárták. Ezután a párok tagjai helyet cseréltek, hogy a férfiak orgazmusát is megvizsgálhassák.

Az egyik érdekesség, amit észrevettek, hogy a párok orgazmusát sokszor szó szerint meggátolta a hideg láb. Amikor a párok zoknit vettek fel, akkor a kísérletben résztvevők 80 százalékának sikerült eljutnia az orgazmusig, szemben a zokni nélküli 50 százalékkal.

Janniko Georgiadis
Valódi orgazmus (balra) és színlelt orgazmus (jobbra) fMRI-képe. Színlelt orgazmuskor aktiválódik a medenceizmokat irányító agyterület is

A következő vizsgálatban arra kérték a nőket, hogy színleljék az orgazmust. Noha a nőknek sokszor sikerül megtéveszteniük a partnerüket az orgazmus tettetésével, a gépet nem lehetett becsapni. A színlelt orgazmusnál az agy olyan területei mutattak aktivitást, amely a medenceizmok működésével kapcsolatos. Ezek a részek a valódi orgazmusnál teljesen kikapcsolódnak.

Ezek a kísérletek természetesen nem öncélúak, és a kutatók nem "piszkos fantáziájukat" akarják kielégíteni velük. Becslések szerint például az Egyesült Államokban az elmúlt egy évben minden negyedik nőnek problémái voltak az orgazmus elérésével, és 5-10 százalékuk pedig anorgazmiától szenved, azaz képtelen az orgazmusra. Az agyban zajló folyamatok pontos ismerete nélkül azonban korlátozottak a kezelési lehetőségek. Minden ilyen vizsgálat közelebb visz ahhoz, hogy a lehető legtöbb ember átélje a szexuális öröm csodáját.