Megeszi a túl öreg nőstényeket egy dél-amerikai pókfaj hímje

Vágólapra másolva!
Furcsa kivételt fedeztek fel az állatvilágban uruguayi biológusok: létezik egy pókfaj, amelynél nem a nőstény kebelezi be a hímet, hanem fordítva.
Vágólapra másolva!

A szexuális kannibalizmus lényege, hogy a párzás előtt, alatt vagy azt követően az egyik fél elfogyasztja a másikat. Elsősorban ízeltlábúaknál figyelték meg e jelenséget, azon belül is leginkább a pókokra jellemző. A szerepek egyértelműek: a nőstény eszi meg a hímet. Az éjjeli életmódú Allocosa brasiliensis nevű farkaspóknál azonban szerepcsere történt - derítette ki Anita Aisenberg, a montevideói Biológiai Kutatóintézet biológusa a munkatársaival.

A pókoknál általában a hímek keresik fel a nőstényeket párzás céljából. Az uruguayi farkaspóknál ezzel szemben a hímek fogadják üregeikben a női látogatókat, gyakran azok vesztére. A pókhímek azonban nem válogatás nélkül gyilkolnak - állapították meg a kutatók. Az első szűz, roskadásig telerakott petezsákkal érkező jelölteket jó eséllyel megtermékenyítik, majd útjukra bocsátják, hiszen ezektől bőséges "gyermekáldás" várható. Az idősebbekre vagy rosszabb kondícióban lévőkre azonban kíméletlenül lesújt a háziúr.

Wikimedia Commons
Hím Allocosa brasiliensis

Aisenberg a Biological Journal of the Linnean Society folyóiratban megjelent írásában kiemelte az A. brasiliensis különleges helyzetét - pár évvel ezelőtt egy ászkafajnál figyeltek meg fordított szexuális kannibalizmust, ezen kívül azonban egyedülálló az uruguayi farkaspók esete.

A különleges viselkedés eredetét egyelőre csak találgatni lehet. Valószínűsíthető azonban, hogy a környezeti feltételekre adott válaszról van szó. Az A. brasiliensis folyópartok menti sivár homokfövenyekben él, ahol nagyok a hőmérsékletingadozások, erős szél fúj és kevés a táplálék. Ilyen körülmények között minden zsákmányt meg kell becsülni. Amennyiben tehát a nőstény nem bizonyítja szaporodóképességét, prédává válik.