Vágólapra másolva!
A szibériai tigrisek helyzete több szempontból is aggályos: nem elég, hogy alig ötszáz példányuk él a vadonban, ráadásul a kutatók szerint egy 20. század első felében történt nagy állománycsökkenés hatására a génállományuk is jelentősen leromlott.
Vágólapra másolva!

A szibériai tigris (Panthera tigris altaica) a tigrisek legnagyobbika, hímjei több mint két mázsát nyomnak. Az alfaj elsősorban Oroszország távol-keleti részén fordul elő, s a becslések szerint vadon körülbelül ötszáz egyede él - ez elég jó szám ahhoz képest, hogy az 1940-es években mindössze 20-30 szibériai tigrisről tudtak. A legújabb kutatások szerint azonban a múltbéli jelentős állománycsökkenés nem múlt el maradandó károsodások nélkül.

Az orosz, spanyol és német kutatók 15 vadon élő szibériai tigris örökítőanyagát elemezték: olyan markereket (jellegzetes genetikai mintázatokat) kerestek a DNS-ben, amelyek arra utalnak, hogy a két szülő genetikailag mennyire különbözött egymástól. Az eredmények azt mutatják, hogy a tigrisek egyedszámában a múltban tapasztalt nagymértékű csökkenés hatására a genetikai változatosság is nagyon lecsökkent, és az úgynevezett effektív populációméret kevesebb, mint 14 állat.

Az effektív populációméret (Ne) egy genetikai mérőszám, a kis populációk egyik fontos jellemzője. Azt az idealizált egyedszámot tükrözi, amely egy ideális környezetben - ahol mindkét nem tagjai és a nemeken belül minden egyed egyforma mértékben vesz részt ivarsejtjeivel a következő generáció létrehozásában - hozza létre azt a genetikai sokszínűséget, amelyet a gyakorlatban látunk. Legfeljebb az utódszám kétszerese lehetne (ha minden utód különböző szülőpártól származna), de jellemzően töredéke a valós populációnak, mert az egyedek eltérő arányban vesznek részt a szaporodásban, és a létrehozott utódok száma is változó. Kis effektív populációméretet okozhat például, ha különbözik a szaporodóképes hímek és nőstények száma vagy az úgynevezett palacknyakhatás. Erról akkor beszélünk, amikor egy populáció genetikai változatossága valamilyen külső hatás miatt jelentősen lecsökken (génváltozatok tűnnek el), s így a későbbiekben az összes utód mindössze ettől a néhány megmaradt egyedtől származik, s ezek génváltozatait hordozzák.

Forrás: MTI/Balázs Attila

Ez utóbbi történt a szibériai tigrisekkel is. Az 1940-es évekre a terjeszkedő telepesek, az élőhelyvesztés és a vadászat miatt majdnem kipusztultak, egyedszámuk mindössze 20-30 példányra csökkent. A kis egyedszám veszélye a beltenyésztettség, és a ma vadon élő szibériai tigrisek is csupán annak a nagyjából két tucat állatnak az alléljait (génváltozatait) hordozzák. A kis genetikai változatosság azért hátrányos, mert így a faj/alfaj nehezebben tud alkalmazkodni a változó körülményekhez, például kisebb eséllyel hordoz egy betegséggel szembeni ellenállásért felelős gént, vagy könnyebben elterjedhetnek a ritka genetikai rendellenességek, amelyeket nagy genetikai változatosság esetén kiütnének az egészséges gének. A szibériai tigrisek helyzete tehát nem túl biztató, és kérdéses, van-e esély arra, hogy az állomány feljavuljon - akár az állatkertekben élő szibériai tigrisek segítségével.

Forrás: Mammalian Biology