Lefilmezték a világ leggyorsabb ragadozó növényét

Vágólapra másolva!
Sikerült filmre venni egy olyan növény zsákmányszerzését, amely még a Vénusz légycsapójánál is gyorsabban képes apró gerinctelenekhez jutni: a ragadozó rencefaj egy millimásodpercnél is gyorsabban kapja el áldozatát.
Vágólapra másolva!

Philippe Marmottant (Grenoble Egyetem) és munkatársai a világ leggyorsabb ragadozó növényét vették filmre: a rencefélék (Utricularia) közül három faj zsákmányszerzési módszerét tanulmányozták a kutatók. A vízben élő renceféléknek világszerte nagyjából 220 faja ismert, amelyek egyike sem rendelkezik gyökérzettel. A növény ehelyett egy csapóajtóval kapja el áldozatát, amely egy fél és három milliméter közötti átmérőjű nyílással rendelkezik.

A csapóajtó működése szabad szemmel nem is látható, annyira gyors. Egészen mostanáig így nem is értették a pontos működését, a lassított filmfelvételnek köszönhetően azonban most erre is fény derült. Ahogy a zsákmány - például egy evezőlábú rák, vagy más vízi gerinctelen - hozzáér a növény filmen látható hólyagjához, a rence érzékelőszőrei beindítják a csapóajtó működését. A gerinctelen állatot ezután kevesebb mint egy millimásodperc után a hólyagjába szippantja a növény - a folyamat 240-szeres lassításban tekinthető meg a videó 45. másodperce után.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=0NKFO6DcbBYTv8oE
A növény villámgyors zsákmányszerzése a 45. másodperctől látható a videón (ezt követően ugyanez lelassítva is megtekinthető)

A Proceedings of the Royal Society B folyóiratában közzétett cikk szerzői részletesen elemezték a félkör alakú csapóajtó működését. Kiderült, hogy a csapóajtó morfológiája éppen olyan, hogy a leginkább alkalmas legyen a gyors nyílásra és záródásra. Az ajtó nyílása erőteljes örvényt kelt a vízben, a hirtelen keletkező szívó hatás pedig nem sok esélyt hagy a növény közelébe sodródott gerincteleneknek - írja az egyetem honlapja.