Magyarországon garázdálkodó vámpírok tartották rettegésben Európát

Az utóbbi években a vámpírok reneszánszát éljük. Ha bemegyünk egy könyvesboltba, vagy megnézzük a tévéműsort, jó néhány vámpíros témájú alkotással találkozhatunk. Kevesen tudják azonban, hogy az európai vámpírhit egyik fő forrásának a korabeli Magyarországról származó történeteket tekinthetjük. Arról meg talán még kevesebben hallottak, hogy a 17-18. században a vámpíresetek egy részét igyekeztek tudományos alapossággal kivizsgálni.

Bár az ártó, vérszívó élőhalottak sok nép hitében előfordulnak (már az egyiptomiak is tettek fokhagymát Tutanhamon sírkamrájába a rossz szellemek elriasztására), az "igazi" vámpírtörténetek az újkori Európában kezdenek megjelenni, és a vámpírok virágkorát a 17-18. századra tehetjük. Az egyik legrégebbi, a 16. századból származó vámpír maradványaira a közelmúltban bukkantak Velencében.

Az első vámpírok

Két éve keltett nagy szenzációt, hogy egy olasz törvényszéki antropológus, Matteo Borrini és munkatársai egy téglával kipeckelt szájú nő maradványára bukkantak egy tömegsírban. A pestisjárványok idején sokan hittek abban, hogy a női vámpírok a felelősek a kór terjesztéséért. A kutató szerint ez az elképzelés abból a tünetből születhetett meg, hogy a pestis áldozatainak sokszor vér folyt a szájából.

A velencei "vámpír"

A közhiedelem szerint a járványban meghaltak mellé temetett "vámpírok" szomszédjaikból táplálkoztak, amíg elég erősek nem lettek ahhoz, hogy kimásszanak a föld alól, és újra megtámadják az élőket. A vámpírok azonosítása a halottak között a sírásók feladata volt, ennek során nagyon gondosan vizsgálták meg a tetemeket, és amelyiket gyanúsnak vélték, annak téglát tettek a szájába.

A vámpírhit elterjedése

Klaniczay Gábor történész, a Közép-európai Egyetem (CEU) munkatársa az [origo]-nak elmondta, hogy a vámpírokra igazán a 18. században figyeltek föl Európában. Egyre másra érkeztek a riasztó beszámolók, hogy vámpírok garázdálkodnak Magyarországon, annak is elsősorban a szerb határőrvidékén, valamint a lengyel és morva határokon.

Az egyik leghírhedtebb és Európában a legismertebbé vált eset a szerb gradiska-kisolovai vámpíré, Plogojovics Péteré volt, mondta Klaniczay. Az 1725-ben elhunyt férfi - a falu lakóinak elbeszélése szerint - temetése után visszajárt a falu lakóihoz, és egy hét alatt kilenc embert is összeharapdált, aminek következtében rövid időn belül valamennyi áldozat meghalt. A földműves felesége is megerősítette, hogy eltemetett férje időnként megjelenik nála, egy alkalommal még a bocskorát is elkérte.

A Vámpírok Velencében című film egyik jelenete

A falu lakói addig jártak Frombald császári felügyelő nyakára, amíg nem engedélyezte a sír felnyitását és a holttest exhumálását. A falu lakói elé vérfagyasztó látvány tárult. "A holttest tökéletesen friss volt az orr kivételével, amely valahogyan leesett. Némi friss vért is láttam a szája körül" - jelentette Frombald. Úgy tűnt, hogy a holttestnek új körme és haja is nőtt, ezenkívül mintha új bőr váltotta volna fel a régit. Ezek után természetesen engedélyezték a falu lakóinak a vámpír "elpusztítását": szívén karót vertek át, majd elégették a maradványokat.

Az első tudományos magyarázatok

Az eset fölkeltette a német tudós, Michael Ranft figyelmét is, aki a De masticatione mortuorum in tumulis (A sírok rágó halottairól) című, 1728-ban megjelent könyvében igyekezett tudományos magyarázatot találni a vámpírjelenségekre. Ezek nagy része ma is megállja a helyét.

Rágcsáló hangok jönnek a sírokból? Patkányok. A haj és a köröm látszólagos növekedése? A test természetes lebomlásának következménye. Ugyanez igaz a szivárgó vérre és a hámló bőrre. Ami a test látszólagos vértől való dagadását illeti, ezt a szokásos halál utáni felfúvódás okozza. A karóval átdöfött vámpír drámai "morgása" pedig a holttestből kiszabaduló gázok hangja. Még a test hátborzongatóan jó állapota sem jelent semmi különöset, mivel a legtöbb exhumált "vámpír" nem sokkal korábban halt meg, és valószínűleg a szomszédos testek is hasonló jó állapotban lehettek még.

Ez a felsorolás teljesen felvilágosult gondolkodásra vall, ezért meghökkentő, hogy Ranft mindezek ellenére hitt a vámpírokban. Elfogadta azt az állítást, hogy a vámpírok vagy az úgynevezett rágcsáló holttestek ártalmas befolyással vannak az élőkre.

A holttest bomlásának fázisai

A halál után percekkel - a keringés leállása miatt - a test alsó részén gyűlik össze a vér. Ezért az arc és a holttest felső része sápadt lesz. Mintegy két óra múlva beáll a hullamerevség.

Két nap után a holttest rothadásnak indul. A hasüregben lévő baktériumok gázokat szabadítanak fel, amitől a halott felpuffad, "jól tápláltnak" tűnik. A gázok a tüdőbe préselhetik a vért, amely így kibuggyanhat az ajkakon. A bőr kezd összehúzódni, ezért úgy tűnik, mintha nőne a holttest körme és haja.

Öt nap után a rovarlárvák elkezdik lerágni a húst a fejtől indulva. Tovább zajlik a belső szervek rothadása. Tizenkilenc nap elteltével csupán a csontváz, a pergamenszerű bőr és a szőrzet marad.

(A megadott időtartamok meleg - 26 Celsius-fokos - hőmérsékleten, időjárási viszontagságoktól védett környezetben jellemző átlagértékek. Az időtartamok ettől eltérhetnek a hőmérséklettől és a temetési körülményektől függően.)

A vámpírokról szóló magyarországi hírek nyomán a bécsi udvar határozott lépéseket tett. Osztrák katonaorvosokat küldött az esetek kivizsgálására, és különféle tudományos fórumok elé tárta a birodalomban történt vérszívásokról szóló híradásokat. 1732-ben a berlini Királyi Tudományos Akadémia is megvizsgálta a kérdést, és a tudósok elutasító álláspontot fogalmaztak meg, sőt még arra is vállalkoztak, hogy a híradások és hivatalos jelentések számtalan részletére természetes magyarázatot adjanak. A mendemondák terjedését azonban nemigen tudta megfékezni a tudományos állásfoglalás.

Végül 1755-ben a bécsi udvar egy királyi rendeletben - miszerint a vámpírokban való hit csupán puszta képzelgés - betiltott a vampirizmust terjesztő mindennemű foglalatoskodást. A felvilágosult császári és királyi udvar azonban nem érte be ezekkel a rendeletekkel és tilalmakkal, hanem az ügy teljes körű tisztázására törekedett. Ezért küldték ki Georg Tallar német sebészorvost 1755-ben a vámpírhittől befolyásolt területekre, és bízták meg egy tárgyilagos jelentés elkészítésével.

Edvard Munch: A vámpír

Georg Tallar (vagy magyarosan Tallár György) 1784-ben közölte nagyon alapos beszámolóját a havasalföldi, erdélyi és bánáti vámpírokról (Visum repertum anatomico-chirurgicum, oder gründlicher Bericht von den sogenannten Blutsäugern Vampyrer in der Valchei, Siebenbürger und Banat), melynek összefoglalójában nyomatékosítja, hogy a vámpírok létezése egyértelműen csak mese.

Vámpírok az irodalomban

Mint Klaniczay Gábor elmondta, a 18. század végén, a 19. század elején a vámpírok a néphitből kezdtek átköltözni az irodalomba. Az első modern vámpírköltemény 1748-ban jelent meg, Der Vampir címmel, írója a nem túl ismert Heinrich August Ossenfeld. A vámpírtéma első irodalmi feldolgozásának Goethe A korinthusi menyasszony című, 1797-ben írott balladáját tekintik.

A brit The Vampire Lovers című film egy jelenete

A következő jelentősebb vámpírkönyv Byron barátja, John Polidori nevéhez fűződik, melyet a Genfi-tó partján írt. Az 1816-ban itt összegyűlt írók ugyanis elhatározták, hogy mind írnak egy-egy rémregényt. Ezek közül a leghíresebb Mary Shelley Frankenstein című műve lett. Polidori viszont megteremtette a klasszikus vámpír alakját Lord Ruthven képében, akinek habitusa, viselkedése teljesen azonos a későbbi írásokból és filmekből ismert vámpírokéval. Lord Ruthven sápadt, előkelő, kettős életet élő arisztokrata, sok tekintetben feltűnően hasonlít Byronra. Számos jelentős vámpírtémájú vers, regény, novella született még a 19. században, ám a legnagyobb sikert az ír származású Bram Stoker Drakula című, 1897-es munkája aratta. Ennek ihletője valószínűleg Vlad Tepes (Karóbahúzó Vlad, akinek Draculea keresztneve apja, Vlad Dracul, azaz Sárkány Vlad nevéből származtatható), hírhedten kegyetlen havasalföldi fejedelem volt.

A vámpírok ma újra megmozgatják a művészek fantáziáját. Szinte minden napra jut egy vámpíros könyv vagy film. Ha azt hisszük azonban, hogy a vámpírok megmaradnak a könyvek lapjain vagy a filmvásznon, tévedünk. Még manapság is előfordulnak "vámpírészlelések". 1970-ben Angliában terjedt el a híre, hogy vámpír garázdálkodik a londoni Highgate temetőben. Az esetet nem sokan vették ugyan komolyan, de az egyik környékbeli lakos, bizonyos Seán Manchester követelte a vámpírűzés elvégzését. A szertartásra végül nem került sor, de Manchester - akit később episzkopális püspökké szenteltek - azóta "képzett" vámpírvadász és ördögűző lett. A vámpírok tehát még ma is túlzásokra ragadtathatnak egyes embereket.