Logikai játékokkal az elbutulás ellen

Vágólapra másolva!
Számos kutatás bizonyítja, hogy minél többet használja valaki az agyát, annál nagyobb az esélye, hogy szellemileg friss marad. Akik rendszeresen kihasználják agyi kapacitásaikat, azoknál később kezdődik el a különféle betegségek miatt előbb-utóbb csaknem mindenkinél bekövetkező öregkori elbutulás.
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP

A főként a nők körében népszerű keresztrejtvényfejtés és a legtöbbször férfiak által játszott sakk mellett a szellemi frissesség megtartását különböző fejtörőkkel és logikai játékokkal is lehet segíteni. Ezekből próbáltunk ki hármat.

A sakkhoz hasonló, de annál egy fokkal több szabadságot engedő stratégiai játék a Quoridor. A játékosok két bábuval és 10-10 akadállyal játszanak, a cél a bábu átjuttatása az ellenfél alapvonalához. Az előrejutást az akadályokkal lehet nehezíteni, de a másik játékost teljesen elzárni nem lehet. A játék során elég hamar kiderül, hogy csak úgy van esély a győzelemre, ha a játékos előre látja az ellenfél lépéseit, és spórol az akadályokkal. Ellenkező esetben könnyen labirintusba kerül, és mire kibotorkál, a másik már rég célba ért.

A Pylos társasjáték alap változata egyszerűbb a Quoridornál, így kisebbek is bátran próbálkozhatnak vele. A játékosok 15-15 golyót kapnak, ezekből felváltva helyezhetnek egyet-egyet a 4x4-es táblára. A cél egy gúla építése, a nyertes pedig az, aki a legutolsó építőkövet a táblára helyezi. A legegyszerűbb feltételeknél a gyerekek is hamar rájönnek, hogy annak fogy el hamarabb a golyója, aki a játékot kezdte. A szabályok azonban nehézségi szinttől függően bonyolíthatók, abban az esetben például, ha a saját építőkövekből sikerül négyzetet kirakni, két golyó levehető a tábláról. Ezért nem elég csak arra figyelni, hogy a saját golyók hova kerülnek, folyamatosan akadályozni kell az ellenfelet, hogy ne tudjon négy golyót egymás mellé helyezni.

A legérdekesebbnek a Katamino nevű játékot tartottuk, amely az ötéves gyerekeketől a 99 évesekig mindenkinek remek szórakozást ígér. Lehet egyedül és párban is játszani, különféle nehézségi fokozatokon. A fő cél meghatározott színes pentaminókkal (öt kockából összeálló elemekkel) kitölteni egy adott teret. A Katamino segít a gyerekeknek megérteni a geometria alapelveit, de a felnőtteknek is nagy kihívást jelentenek a nehezebb feladványok. A játék számos nemzetközi díj birtokosa, világszerte tucatszám vásárolják az iskolák.

Kutatások bizonyítják, hogy az idősebbek agya is képes alkalmazkodni az új kihívásokhoz. A rendszeres agytorna hatására mérhetően javul a logikus gondolkodás képessége és az információfeldolgozás sebessége. Ezeket rendszeres sétákkal kombinálva sokat lehet tenni az elbutulás fő oka, az Alzheimer-kór ellen.

(x) A fenti játékokat az [origo] játékboltban is meg lehet vásárolni.