Két űrszonda indul csütörtökön a Holdhoz

Vágólapra másolva!
A tervek szerint szeptember 8-án, hazai idő szerint 14.37 vagy 15.16 körül startol a NASA két legújabb Hold-szondája. A GRAIL nevű küldetés űrszondapárosa azonos pályán keringve térképezi fel a Hold gravitációs terét és belső szerkezetét.
Vágólapra másolva!

A GRAIL-űrszondapáros neve a Gravity Recovery and Interior Laboratory kifejezésből képzett mozaikszó, amely a gravitációs tér és a felszín vizsgálata révén a Hold belső jellemzőinek jobb megismerését jelenti. A NASA Discovery-programja keretében startoló űreszköz két, egymással teljesen megegyező egységből áll.

A gravitációs tér térképezéséhez ugyanis két űrszondát használnak a kutatók, és az azonos pályán mozgó szondák közötti távolságot mérik folyamatosan. Ahol kissé erősebb a Hold gravitációs tere, ott gyorsabban mozog az egyik egység, míg társának sebessége csak akkor változik meg, amikor az is a kérdéses terület fölé jut. Ennek megfelelően rádióhullámok segítségével távolságukat mikrométeres pontossággal lehet követni - és így a Hold gravitációs terét térképezni.

A Delta-II hordozórakétán induló két 200 kilogrammos szonda (GRAIL-A és -B) 3-4 hónap alatt éri el kísérőnket (mert ionhajtóművel szerelték fel őket). A Hold közelében mintegy 2 hónapon keresztül csak kalibrálják a méréseket a kutatók, miközben egymáshoz a lehető leginkább hasonlóra alakítják pályáikat. Ezután kezdődik csak meg a gravitációs tér részletes térképezése, amely legalább 82 napon keresztül tart. A szondák üzemeléséhez 700 wattot termelő napelemtábláik szolgáltatnak energiát.

Animáció a GRAIL-űrszondák programjáról (NASA)

A küldetés eredményeként minden korábbinál pontosabban fogják feltérképezni kísérőnk gravitációs terét. A módszer a Föld gravitációs terét térképező GRACE műhold fejlesztésein alapul, ahol szintén két azonos pályán keringő műholdat használtak.

mascon: a Hold tengereinek területén megfigyelhető tömegkoncentrációk, amelyek pozitív gravitációs anomáliákat okoznak. A masconokat a Hold kérge alatt megemelkedett köpeny anyaga és a tengerek területére kiömlött bazaltláva hozza létre. Forrás: tudasbazis.csillagaszat.hu


Mindkét szondán helyet kapott több kisebb kamera (MoonKAM) is, amelyek a NASA történetében először kizárólag oktatási, illetve ismeretterjesztési célokat szolgálnak. Megfigyeléseik a nagyközönségnek, illetve diákoknak szólnak.

Forrás: NASA, GSFC, ASU
Forrás: NASA, GSFC, ASU

A Hold túloldalának a Lunar Reconnaissance Orboter-űrszonda által lézeres magasságméréssel készült domborzati térképe (balra) és az optikai felvételekből összeállított mozaikfotója (jobbra). Érdemes megfigyelni az alul mutatkozó idős és lepusztult hatalmas mélyedést, a Délipólus-Aitken-medencét. Az itt látható alakzatok alá képes majd bepillantni a GRAIL küldetés (NASA, GSFC, ASU)

A kutatómunka bemutatása (NASA)

A módszer segítségével a Hold felszíne alá is "bepillanthatunk". Ennek megfelelően az eltemetett lávarétegek tömegeloszlása, a nagy becsapódásos medencék alatti tömegkoncentrációk, és a mélyebben fekvő régek is feltérképezhetők. A eredmények segítenek a Hold keletkezésének és korai fejlődésének, kezdeti belső hőmérsékletének jobb megismerésében.