Sikerrel zárult a hadművelet első fázisa - a 3. nap Líbiában

Vágólapra másolva!
Líbiában a szövetséges erők a járőrözés, a felderítés felé tolták el a hadművelet súlypontját a támadás 3. napján. A hadművelet első része, mely a szövetséges légi- és tengeri fölény megteremtését, illetve a Bengázit szorongató líbiai egységek nehézfegyverzetének megsemmisítését célozta, sikerrel lezárult. A líbiai események elemzésére Trautmann Balázs katonai szakírót, a Magyar Honvéd felelős szerkesztőjét kértük fel.
Vágólapra másolva!

A szombatról vasárnapra, majd vasárnapról hétfőre virradó éjjel TLAM cikrálórakéta-támadások, illetve az amerikai F-16C Fighting Falcon vadászbombázók és az olasz Tornado ECR elektronikai harci repülőgépek AGM-88 HARM rakétái eredményesen rombolták le a líbiai légvédelem nagyobb veszélyt jelentő légvédelmi rakétás egységeit, radarállomásait, kommunikációs hálózatát és vezetési pontjait. Ezért mostantól kevesebb repülőgép bevonására van szükség, hiszen a szövetségesek által a levegőből felügyelt műveleti területen immár csupán a kisebb hatékonyságú géppuskáktól, gépágyúktól, közeli hatótávolságú, vállról indítható légvédelmi rakétáktól kell tartani.

A megváltozott körülményeket tükrözik azok a felvételek, melyek a Brit Királyi Légierő Olaszországból, a Gioa de Colle légibázisáról tevékenykedő Tornado GR4-eseiről készültek a tegnapi nap folyamán. Míg a szombat és vasárnap éjjeli támadásokban a nagy távolságból, a nagy-britanniai Marham Légitámaszpontról induló (majd feladatukat vasárnap éjjel a civil áldozatok miatt még a cikrálórakéták indítása előtt megszakító) Tornadók a mára már nagy ismertséget szerzett Storm Shadow cirkálórakétákat alkalmazták, a líbiai légvédelem hatókörén kívülről indítva azokat, az olaszországi felvételeken az olasz telepítésű gépek már a sokkal kisebb hatótávolságú MBDA Brimstone irányított levegő-föld rakétákat és GBU-12 Enhanced Paveway lézerirányítású bombákat hordoztak.

Forrás: REUTERS/Ahmed Jadallah
Líbiai légvédelmi ütegek lövedékei

Szintén a harcok csillapodását jelzi, hogy világhír lett immár egyetlen líbiai harckocsi kilövéséből is. Hétfőn a Francia Légierő a már megszokott típusokkal (Mirage 2000D, Rafale F-3, C-135FR légiutántöltő és E-3F AWACS) hajtott végre feladatokat. A hivatalos közlés szerint az elmúlt három napban 55 feladatot hajtottak végre a francia gépek, 400 repült óránál többet teljesítve. A Francia Vezérkar jelentése szerint a Francia Légierő egy Mirage 2000D kétüléses támadórepülőgépe semmisítette meg a harckocsit hétfőn Kelet-Líbia területén, Bengázitól 100 kilométerre délre. A járművel valószínűleg egy AASM irányított bomba végezhetett, melyek a szombat délután óta nyilvánosságra került felvételek szerint a Mirage-ok alapvető, földi célpontok ellen használt fegyverzetét képezik. Ismeretes, hogy hétfő délutáni jelentések Bengázi és a délre fekvő Aldabyjah között jelezték a frontvonalat, így ez a harckocsi is valószínűleg itt semmisült meg. A vezérkar szerint a támadást követő felderítő repülések megerősítették: nincs civil áldozata a francia légicsapásnak.

Forrás: REUTERS/Anthony Jeuland
Mirage 2000 harci repülőgépek

Folytatódott a szövetséges repülőgépek beérkezése az olaszországi és görögországi bázisokra. A norvég kormány még március 19-én engedélyezte Norvég Királyi Légierő kijelölt gépeinek részvételét a líbiai légtérzárlatot biztosító katonai akcióban. Ehhez 6 darab F-16AM Falcont adnak, melyek hétfőn indultak el Krétára, a Souda Légitámaszpontra. A gépeket a hírek szerint a Holland Királyi Légierő KDC-10 tankergépe látta el kerozinnal útközben. A tervek szerint a norvég repülőgépek legalább három hónapig vehetnek részt a szövetséges akcióban. Ugyanakkor hétfőn a norvég védelmi miniszter, Grete Faremo kijelentette: amíg nem tisztázódik, ki vezeti a katonai akciót, a norvég gépek nem hajtanak végre bevetéseket.

A felbukkant értesülések szerint hétfő délután és este a Dán Királyi Légierő négy F-16AM Falconjai 19.10-kor indultak bevetésre Sigonellából, míg Belgium szintén négy F-16AM-mel hajtott végre feladatokat, levegő-föld támadó feladatokra felszerelve.

Debütáló harci gépek

Nagy-Britannia először vetette be Eurofighter Typhoon-gépeit harci körülmények között. A BBC riportere, Jon Sopel jelentése szerint legalább három Typhoon repült Líbia fölé, majd tért vissza Gioia del Colle repülőterére. A legkisebb harcászati egység a géppár, így nem lehetetlen, hogy ha valóban csak három gépet és csak egy hullámot látott felszállni a tudósító, akkor a harmadik gép csupán tartalékot jelentett.

Forrás: AFP/SrA Kenny Holston
B2-es amerikai lopakodó tér vissza bázisára az USA-ban

Debütáltak a Kanadai Királyi Légierő CF-188A Hornet vadászbombázói is. A gépek az olaszországi Trapani-Birgi támaszpontot használják, és a többi szövetséges gépet kísérve védővadász és légtérfelügyelő feladatokat láttak el Líbia felett.

A jelek szerint a szövetséges erőknek gondjuk van a Líbiai Haditengerészet kordában tartására is. Nem csupán a pszichológiai hadviselésre "kihegyezett" EC-130J Coronet Solo repülőgépről sugárzott, arab nyelvű rádióadásokban szólították fel a haditengerészet tagjait, hogy ne hagyják el hajóikkal a kikötőt vagy azonnal térjetek vissza támaszpontjaikra. A hírügynökségek jelentése szerint tegnap éjjel szövetséges légitámadás érte a Tripoli melletti haditengerészeti támaszpontot és kikötőt is.

Az első fázis sikerrel zárult

Az elmúlt három nap alatt a szövetséges erők sikerrel ellenőrzésük alá vonták meg Líbia légterét és a tengerpartját. Eddig sem sikeres líbiai légvédelmi akcióról, sem tengeri műveletről nem érkezett jelenés (kedden 13.51-kor Bengázi közelében zuhant le az amerikai F-15-ös). A hadművelet első része, mely a szövetséges légi- és tengeri fölény megteremtését, a légtér és a tenger ellenőrzését, illetve a Bengázit veszélyesen szorongató líbiai egységek nehézfegyverzetének (harckocsik, önjáró csöves és rakétás tüzérség, csapatlégvédelem) megsemmisítését célozta, sikerrel lezárult.

Forrás: REUTERS/Suhaib Salem
Lezuhant F-15E vadászgép roncsai Bengázi közelében

Az már a résztvevő országok kormányain, többek között a NATO-n, az Arab Ligán, az Öböl Menti Együttműködési Tanácson múlik, hogy ezzel a katonai eredménnyel és az elbillentett erőegyensúllyal mit fog kezdeni. Az bizonyos, hogy a további, katonailag és politikailag is sikeres műveletekhez sürgősen megnyugtató megoldást kell találni a szövetséges erők parancsnokságának kérdésében.

További részletek a szerző, Trautmann Balázs blogjában olvashatók.