Az egyiknek illat, a másiknak bűz

Vágólapra másolva!
Mindenki egyéni szaglással rendelkezik, és szinte minden szagot másmilyennek ítélünk meg, derül ki néhány új kutatásból. Feltételezhető az is, hogy a szagokat tekintve mindannyian rendelkezünk egy vakfolttal, egy-egy szagot tehát csak alig vagy egyáltalán nem vagyunk képesek érzékelni.
Vágólapra másolva!

Már régebb óta ismert, hogy az egyes emberek eltérően érzékelik a szagokat, az újabb és átfogóbb tanulmányok alapján azonban úgy tűnik, hogy ezek az egyéni különbségek jelentősebbek, mint korábban gondolták. Az emberek szinte az összes szag érzékelésében különbözhetnek egymástól, és a legtöbbünkre igaz lehet, hogy legalább egy szagot az átlagosnál kevésbé tudunk érzékelni.

Minderre két újabb tanulmány kínál bizonyítékokat. Az egyikben Andreas Keller (Rockefeller Egyetem) és munkatársai ötszáz embert kértek meg, hogy 66 szagot értékeljenek az intenzitásuk és a kellemességük szerint. A résztvevőknél az összes lehetséges válasz előfordult, volt, aki ugyanazt a szagot gyengének, és volt, aki intenzív illatúnak értékelte. Ugyanez igaz volt arra is, hogy kellemes vagy kellemetlen-e egy szag: a válaszok között mindkét véglet előfordult ugyanazoknak a szagoknak az esetében is.

A másik vizsgálatot a Drezda Egyetem kutatói végezték Thomas Hummel vezetésével. Ezerötszáz fiatal felnőttnek húsz különböző illatot kellett megszagolnia, és azt nézték, hogy van-e olyan szag, amelyet az emberek egyáltalán nem képesek érzékelni. A citrusfélék illatáért felelős citrálvegyületeket kivéve az összes szagnál előfordult, hogy egyes résztvevők többé vagy kevésbé érzéketlennek bizonyultak rájuk - írja a Scientific American.

Mindezek alapján akár azt is mondhatjuk, hogy a szagokat tekintve is mindenkinek megvan a saját, külön világa. Mindez a szagérzékelő receptorokat kódoló mintegy 400 gén egyedi változatosságának köszönhető. Az pedig, hogy egyes szagokat nem érzünk, vélhetően a pszeudogének kialakulásával magyarázható. Ezek olyan gének, amelyekben az evolúció során annyi mutáció halmozódott fel, hogy már nem képesek működő receptorokat kódolni. "Mindegyikünk a pszeudogének eltérő kombinációjával rendelkezik, ami megmagyarázhatja, hogy miért térünk el a többiektől abban, hogy mely szagokat nem vagyunk képesek elég erőteljesen érzékelni" - mondta Doron Lancet, az izraeli Weizmann Intézet genetikusa.