A csimpánzanyák jellemzően több éven át közeli kapcsolatban állnak az utódaikkal. Szinte folyamatosan hordozzák őket két évig, és négy-hatéves korukig még szoptatják a kölyköket. A csimpánzok életében ez az egyik legfontosabb kapcsolat, s még az elválasztás után is több évig fennmarad.
A holland Max Planck Pszicholingvisztikai Intézet kutatói a zambiai Chimfunshi Wildlife Orphanage Trust menhelyén végezték tanulmányaikat. Ide azok a vadon született csimpánzok kerülnek, amelyeket megmentettek az illegális kereskedelemtől. Itt található a szabadon, de körbekerített területen élő csimpánzok legnagyobb szociális csoportja a világon. Katherine Cronin és munkatársai itt figyelték meg a kölykét gyászoló csimpánzanyát. Eredményeiket az American Journal of Primatology szakfolyóirat legújabb számában tették közzé.
A kutatók felvétele a gyászoló csimpánzról
Az anya több mint egy napig hurcolta magával a 16 hónapos korában elpusztult kölyke holttestét, majd lefektette egy tisztáson. Később többször is visszament a testhez, s rátette ujjait a kölyök arcára és nyakára. Majdnem egy órán át maradt a holttest mellett, majd odavitte egy csimpánzcsoporthoz, és figyelte, amint azok megvizsgálják a tetemet. Másnap az anya már nem hordozta tovább a halott kölyköt.
Szinte semmit sem tudunk arról, hogyan reagálnak a főemlősök a közeli rokonok halálára, mit értenek meg a halálból, és vajon gyászolnak-e. A Max Planck Intézet kutatói ezért úgy vélik, hogy egy egyedülálló átmeneti periódusról számoltak be, amelynek során az anya felfogja kölykének halálát. De az értelmezésben rendkívül visszafogottak, jórészt a nézőre bízzák, hogy maga döntse el a videó megtekintése közben, mit is értenek meg a csimpánzok a halálról.
Korábbi tanulmányok már beszámoltak arról, hogy a csimpánzanyák napokig vagy hetekig hordozták halott kölykeiket, ami azt igazolja, hogy nagyon nehéz náluk szétszakítani az anya-kölyök kapcsolatot. A mostani kutatás kiegészíti ezeket a megfigyeléseket, és új megvilágításba helyezi, hogy tanulhatják meg a csimpánzok, mi a halál.