A Földön kívüli élethez kapcsolódó bejelentésre készül a NASA

asztrobiológia
Vágólapra másolva!
Biokémikusok és biológusok tesznek csütörtökön fontos bejelentést a NASA sajtótájékoztatóján. A témakör pontosan nem ismert, csak annyit tudni róla, hogy a Földön kívüli élet lehetőségéhez közeli.
Vágólapra másolva!

Bejelentésre készül a NASA csütörtökön, magyar idő szerint 20 órakor. A pontos téma egyelőre nem publikus, csak annnyit lehet tudni, hogy a Földön kívüli élet utáni kutatással, az asztrobiológiával is kapcsolatos. A bejelentésről megindultak a találgatások, például ezen a honlapon. Egy másik oldal a Szaturnusz Titan nevű holdját helyezi a fókuszba.

Amit lehet tudni, az a bejelentésen részt vevő szakemberek listája, akik az alábbi témakörökkel foglalkoztak az elmúlt években:

Mary Voytek, a NASA asztrobiológiai programjának igazgatója;

Felisa Wolfe-Simon, az USA geológiai szolgálatának munkatársa, geomikrobiológus; az élőlények biokémiai jellemzőivel, ezen belül különböző enzimek, illetve a mangánnak és az arzénnek, mint elemnek a biológiai szerepével foglalkozik. Emellett Paul Daviessel együtt az úgynevezett "árnyékbioszféra" lehetőségét is kutatja, ami az ismert és "megszokott" élőlényekhez hasonló, de néhány vonatkozásban tőlük alapvetően különböző életformák lehetőségét vizsgálja;

Pamela Conrad, a NASA GSFC intézetében dolgozik asztrobiológusként, főleg biokémiával foglalkozik, illetve sarkvidéki kőzetek belsejében lévő élőlényeket tanulmányoz. Emellett olyan technikai módszerek fejlesztésén dolgozik, amelyek segítenek egy anyagmintáról megállapítani, hogy van-e, illetve volt-e benne valamikor aktív élőlény;

Steven Benner, vegyész, az Alkalmazott Molekuláris Evolúciós Alapítvány (Gainesville) munkatársa, az élet vagy az élet nyomának azonosításához szükséges molekuláris jellemzőket, az enzimeket kódoló géneket vizsgálja;

James Elser, biológus, az Arizona Egyetem (Tempe) munkatársa, biokémiával foglalkozik, az élőlények energiagazdálkodását vizsgálja, különös tekintettel a törzsfejlődés szempontjából előnyöket biztosító kémiai megoldásokkal.

A kutatók szakterülete alapján sejthető, hogy valamilyen biológiai, biokémiai jellegű, a földi élethez, esetleg extrém életformákhoz kapcsolódó bejelentés várható - azonban ez nem több egyszerű találgatásnál. Egy a Twitteren közölt rövid bejegyzés szerint nem arról van szó, hogy felfedezték a Földön kívüli életet vagy annak nyomait.

A bejelentést a NASA TV élő adásban közvetíti.

Egy másik hír: szerdán este mérföldkőnek számító eredményt jelentettek be a Naprendszeren kívüli bolygók kutatásában: először vizsgálták egy szuperföld légkörét. Részletek ebben a cikkünkben.