Vágólapra másolva!
Új megfigyeléseken alapuló becslés szerint négy-öt Naphoz hasonló csillag közül legalább egyet kísérhet a mi Földünkhöz hasonló planéta.
Vágólapra másolva!

Az eddig megfigyelt Naprendszeren kívüli planéták között sok a csillagához meglepően közel mozgó óriásbolygó. A modellek alapján ezek a rendszer keletkezésekor vándorolhatnak befelé, és mozgásuk során kipenderítik a náluk beljebb kialakult égitesteket. Az ilyen bolygórendszerekben tehát nem várhatóak a mi Földünkhöz hasonló helyzetű és tömegű égitestek.

A fokozatosan gyarapodó ismert exobolygók alapján készült új statisztika azonban ennek ellentmondani látszik. A felfedezések korai szakaszában szinte csak a Jupiterhez hasonló bolygókat találtak, ma azonban már a Neptunuszra emlékeztető, kisebb tömegű égitestekből azonosítanak egyre többet. Andrew Howard és Geoffrey Marcy, a Berkeley Egyetem munkatársai 166 Napunkhoz hasonló, G és K színképtípusú csillagot, valamint a körülöttük keringő exobolygókat vizsgálták. A Science október 29-i számában közölt cikkükben új statisztikai becslést tesznek a régóta keresett távoli Földek számára. A Keck-távcsövekkel az elmúlt 5 évben végzett megfigyelések alapján tanulmányozták az égitestek tömegét, számát és csillagtávolságát.

Az eredmények alapján közel 100 Nap-típusú csillag esetében csak 1-2 körül mutatkoznak a Jupiterhez hasonló tömegű bolygók, míg közel 5-7 körül figyelhetők meg ennél valamivel kisebb, a Neptunuszhoz mérhető planéták. Az exobolygók száma fokozatosan növekszik a vizsgált tömegtartomány csökkenésével. A 3 és 10 földtömeg közötti úgynevezett szuperföldekből már egy tucat mutatkozik 100 ilyen csillag esetében.

Ha a fenti trendet a Földhöz hasonló, de kis tömegük és méretük miatt eddig még nem azonosított bolygókra is kiterjesztjük, akkor reális becslés alapján 23, a miénkhez hasonló planéta lehet 100 Nap típusú csillag körül. Ez az első konkrét megfigyeléseken alapuló, igaz, csak közvetett becslés a Föld típusú exobolygók gyakoriságáról.

A becslés alapján a Napunkhoz hasonló csillagoknak ötöde körül keringhet Földhöz hasonló égitest - azaz nagyságrendileg több millió ilyen lehet a Tejútrendszerben. A Kepler-űrtávcső által vizsgált égterületen pedig közel tízezer Napoz hasonló csillagnál várhatók Föld-típusú bolygók, méghozzá 50 napnál rövidebb keringési idejű pályán - amelyekből jó néhányat már azonosítani kell a következő években, ha valóban léteznek.