Növényevő dinoszauruszok csordáját tárták fel egy amerikai kőfejtőben

Vágólapra másolva!
Nagytestű növényevő dinoszauruszok, Sauropodák "csordáját" tárták fel egy kőfejtőben az amerikai Wyoming államban, a Bighorn-hegység nyugati csücskében.
Vágólapra másolva!

Másfél évtizede fedezte fel a helyszínt Kenneth Tanner geológus, ám arra, hogy milyen kincseket rejt a Dana kőfejtő, csak 2006-ban jöttek rá, amikor a Dinosauria International nevű magáncég paleontológusai megkezdték az ásatásokat. A vállalat szeptemberben állította ki a Pennsylvania állambeli Harrisburgban az Apolló névre "hallgató" Sauropodát: a dinoszaurusz 25 méter hosszú és 4 méter magas lehetett. A közelmúltban öt Sauropoda dinoszaurusz maradványai kerültek elő. A jelek szerint mindannyian egyszerre pusztultak el 150 millió évvel ezelőtt, amikor foglyul ejtette őket a sár.

"A lelet egyike a legjobb állapotban fennmaradt Sauropoda fosszíliáknak" - nyilatkozta Thomas Holtz, a Marylandi Egyetem paleontológusa, aki nem volt az expedíció tagja. Az öt dinoszaurusz közül kettő nagy testű és vastag nyakú, kettő valamivel kecsesebb és hosszú nyakú, és akadt a csordában egy "pöttömnyi" bébi, a "mindössze" 12 méter hosszú Twinky.

Forrás: [origo]

Az expedíció szakembereinek állítása szerint a mostani leletek között az Amphicoelias dinoszauruszok egy új faját fedezték fel. Az Amphicoelias brontodiplodochus, abból kiindulva, hogy állkapcsában hiányoztak az őrlőfogak, a víz felszínén úszkáló vegetációval táplálkozhatott.

A hagyományos felfogás szerint a Sauropodák a fák és a bokrok leveleivel táplálkoztak, így a Dinosauria International szakembereinek feltételezése vitákat váltott ki a szakemberek körében. "Nehéz elképzelni, hogy ekkora testű állatok a tavak felszínén úszkáló szerves anyagokkal beérték volna" - vélekedett Holtz.

Forrás: Dinosauria International

Nem kisebb vitát váltott ki a Dinosauria International szakembereinek azon állítása, amely szerint a Sauropoda dinoszauruszok két legismertebb neme - a Diplodocus (dupla gerenda) és a Barosaurus (nehéz gyík) - valójában az Amphiocoelias hím, illetve nőstény egyedeiből áll.

Az Amphicoelias (jelentése páros üreg) a növényevő sauropoda dinoszauruszok egyik neme, amely talán a csoport valaha felfedezett legnagyobb tagja.