Macska méretűek voltak az első dinoszauruszok

Vágólapra másolva!
Aprócska lábnyomok, amelyek a Lengyelországban kerültek elő, arról tanúskodnak, hogy a legkorábbi dinoszauruszok macskanagyságú, négy lábon közlekedő teremtmények voltak.
Vágólapra másolva!

A fosszilizálódott, 2-4 centiméteres lábnyomokat három helyszínen fedezték fel a Szentkereszt-hegységben Lengyelországban. A leletek között vannak a dinoszauruszok egyik elődjének számító Protodactylus mirus lábnyomai is. Becslések szerint a lábnyomok 249-250 millió évvel ezelőtt keletkeztek, 5-9 millió évvel előbb, mint a korábban ismert Protodactylus-lábnyomok.

"A lábnyomok a dinoszauruszok legkorábbi emlékei" - nyilatkozta Stephen Brusatte, a New York-i Természettudományi Múzeum paleontológusa, aki kollégáival a leletről a Royal Society folyóiratában, a Proceedings B-ben számolt be.

A legkorábbi dinoszauruszok a folyók közelében tanyáztak, ahol a náluk sokkal nagyobb testű krokodilfélék éltek nagy számban. "Ezek a lábnyomok két másik, valamivel fiatalabb lelőhelyről származó lábnyomokkal együtt bepillantást engednek a dinoszauruszok evolúciójának korai időszakába. A leletek arra utalnak, hogy a dinoszauruszok rendkívül kis állatok voltak, s az akkori hüllőkhöz képest igen ritkán fordultak elő" - mondta Brusatte. A lelet tanúsága szerint a dinoszauruszok a 251 millió évvel ezelőtt bekövetkezett perm-triász kihalási eseménynek köszönhetik "szerencséjüket". Ez volt a földtörténetben ismert legsúlyosabb kihalás: becslések szerint a tengeri fajok 96 százaléka, a szárazföldi gerinces fajok 70 pusztult ki. A tömeges kihalások közül kizárólag ez okozott komoly veszteséget a rovarvilágban. A perm-triász kihalási esemény nyitott utat a dinoszauruszok előtt, ahogy a kréta-tercier kihalási esemény 65 millió évvel ezelőtt végzett a dinoszauruszokkal, s biztosította az emlősök felemelkedését.