Ismét földindulás lesz a Magyar Természettudományi Múzeumban

Vágólapra másolva!
A Magyarhoni Földtani Társulat 2010. október 1-3. között a Természettudományi Múzeum Kupolacsarnokában tartja idei legfontosabb ismeretterjesztő rendezvényét.
Vágólapra másolva!

A Magyarhoni Földtani Társulat kiemelt céljai közé tartozik, hogy az új földtudományi ismereteket hatékony módon közvetítse a társadalom felé. Az elmúlt években a hazai földtudományi műhelyekben számos olyan új eredmény született, amelyeknek széles körű megismertetése feltétlenül szükséges. Ezt a célt kívánja szolgálni a Földindulás című rendezvény, amelyen a hazai tudományos kutatóhelyek, a felsőoktatási intézmények, a nemzeti parkok és vállalkozások újszerű, közös bemutatkozására nyílik lehetőség. A három nap alatt a látogatók interaktív módon, élményekkel gazdagodva ismerhetik meg a földtudományi kutatások eredményeit, ezek újszerűségét, fontosságát, és társadalmi hasznosíthatóságukat.

Napjaink sorsdöntő kérdése, hogy az emberiség mennyire tudja megérteni a Földön már 4,5 milliárd éve szakadatlanul zajló folyamatokat, hogy együtt tud-e élni a Föld "életjelenségeivel". Mi lesz a válasz a jövőben bekövetkező olyan vulkánkitörésre, amihez a teljes északi féltekén drasztikus klímaváltozás kapcsolódik (ilyen figyelmeztetést adott az idén az izlandi Eyjafjallajökull vulkán kitörése), hogyan reagálunk a folyamatosan változó éghajlati viszonyokra? Mi ebben az emberiség szerepe? A múlt földtörténeti eseményei mennyire segítenek a válaszadásban? Mennyire honosodik meg a sokat emlegetett környezettudatos életmód, vajon észrevesszük-e, vajon megbecsüljük-e a környezetünkben található földtani örökséget?

Európában már több mint 30 helyen létesült olyan geopark, amelyek húzóerőt jelentenek a térség gazdasági fellendülésében. Mi a helyzet hazánkban, a földtudományi ismeretek mennyire aknázhatók ki e téren és van-e erre fogadókészség? Jó hír, hogy idén megszületett az első magyar geopark, a Novohrad-Nógrád Geopark, továbbá aláírták a Kemenes Vulkán Park támogatási szerződését is.

A hétvégi rendezvényen mintegy 650 négyzetméteren 16 stand nyújt változatos ismeretszerzési lehetőségeket. A különtermekben rendkívüli földrajzórák és geojátszóház várja az iskolai osztályokat, valamint a családokat és a további látogatókat. A területi bemutatók az Alföldet, Budapest környékét, a Dél-Dunántúlt, Észak-Magyarországot, a Kemenesaljai Vulkán Parkot, valamint a Nógrád-Cserhát vidékét fedik le.

Forrás: [origo]

A szakmai bemutatók révén a látogatók megismerkedhetnek a hazai bányászati bemutatóhelyekkel, a földtani térképekkel, a környezetgeokémiai problémákkal, a Földünket övező rejtélyes geofizikai jelekkel, a föld alatti energiaforrásokkal, valamint a termálvizekkel és a gyógyvizekkel. Bemutatkoznak a legfontosabb hazai természettudományi gyűjtemények, és a ProGEO Egyesület segítségével mindenki elkészítheti néhány izgalmas geotúra útvonaltervét.

Tudod-e, hogy mit rejt a Föld mélye? Láttál-e már olajfúrótornyot és működő olajszivattyút? Tudod-e, hogy az Alföld sík felszíne alatt a mélyben hegységek és feneketlen mélységű árkok rejtőznek? Tudod-e hogyan működnek a vulkánok? Vadásztál már kőben levelekre? Simogattad már a Börzsöny legszebb kavicsait? Ittál már jégkorszaki vizet? Most mindezt megteheted! Ismerd meg hazánk különleges földtani látványosságait!

Forrás: [origo]

A rendezvény október 1-3-án, 10-től 18 óráig látogatható kiállítási belépőjeggyel: felnőtteknek 500 Ft, gyerekeknek 250 Ft, előre bejelentett diákcsoportoknak ingyenes.

Forrás: Babinszki Edit & Dulai Alfréd, Magyarhoni Földtani Társulat