Tíz beteg látását adta vissza a mesterséges szaruhártya

Vágólapra másolva!
Új típusú mesterséges szaruhártyát hoztak létre svéd kutatók, akik pácienseik szemébe egy kis kollagén vázat helyeztek be. A szembe ültetett váz hatására a szaruhártyasejtek ismét növekedésnek indultak, így a kezeltek látása helyreállíthatóvá vált. Az új módszer a klinikai kipróbálás első szakaszában tíz svéd páciensnél bizonyult sikeresnek.
Vágólapra másolva!

A látáshoz egészséges szaruhártyára, vagyis a szem felületét borító filmszerű rétegre van szükségünk - ez a fénysugarak fókuszálásában segít. A szaruhártya azonban könnyen megsérülhet, akár fizikai behatás, akár fertőzés következtében. Az Egyesült Államokban évente 42 ezer ember kap átültetett szaruhártyát, ám az átültetés a kilökődés kockázatát is magában hordozza. Világszerte körülbelül 10 millióan szenvednek a szaruhártya hibája miatt bekövetkezett vakságban.

A Science Translational Medicine című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerzői a valódi szaruhártyában is előforduló természetes anyagot, a kollagént használták fel a mesterséges hártya előállítására. Az eljárás során először élesztőben növesztettek emberi kollagénszövetet, majd ezt egy kontaktlencséhez hasonló formába öntötték. Ez adta az új szaruhártya vázát, amelyet tíz olyan betegnél próbáltak ki, akiknél a szaruhártya sérülése miatt alakult ki súlyos látáskárosodás.

Az egyik szem sérült szöveteit eltávolították, helyükre pedig a mesterségesen létrehozott szaruhártyát ültették. A kollagénvázban nem sokkal később olyan sejtek növekedése indult meg, amelyek az egészséges szaruhártyát is borítják. A könnytermelődés normalizálódott, és még a szaruhártyában lévő idegek is újranőttek. Kilökődés nem fordult elő, holott immunrendszert elnyomó gyógyszereket nem szedtek a páciensek - írja az MTI.

Két év elteltével a résztvevő emberek közül hatnak javult lényegesen a látása, kettőnek pedig nem romlott. Kontaktlencse beültetése után a páciensek látása ugyanolyan mértékben javult, mint azoké, akik a korábbi, hagyományos módszerrel végzett szaruhártya-átültetésen estek át. A szakemberek hozzátették, hogy ezekben az esetekben a páciensek eredeti szaruhártyájának alsó rétegét (endotélium) nem kellett helyettesíteni.