Két űrséta is kell az űrállomás megjavításához - leállt az egyik létfontosságú rendszer

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Űrállomás egyik hűtőrendszere leállt. A tartalék rendszer megfelelően üzemel, azonban a problémát a következő napokban meg kell majd oldani, hogy tartósan biztonságban legyenek az űrhajósok és a műszerek.
Vágólapra másolva!

Hétfő, hazai idő szerint 7.44

A NASA szakembereinek elemzése alapján egyelőre csak annyit sikerült megállapítani, hogy a probléma az A jelű hűtőrendszer ammóniapumpájánál történt. A javításhoz két űrséta is szükséges, az elsőt csütörtökön kezdik meg az asztronauták, a következőt 3-4 nappal később.

Korábbi információk

Elromlott a Nemzetközi Űrállomás (ISS) két hűtőrendszerének egyike, ezért számos műszert leállítottak, hogy csökkentsék a fedélzeten termelt hőt - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA szóvivője, Robert Navias vasárnap. Robert Navias azt mondta, hogy a három orosz és három NASA-űrhajós nincs veszélyben.

A legénység éppen aludt, amikor szombaton a riasztók megszólaltak, és azonnal munkához láttak, hogy kikapcsoljanak néhány berendezést, nehogy túlterheljék a még működő hűtőrendszert. Hűtés hiányában az űrállomás napsütötte oldala +120 Celsius-fokra is hevülhet, míg az árnyékos oldal -157 Celsius-fokra hűlhet le.

Az űrállomás hőmérsékletének szabályozását két hűtőrendszer segíti, amelyek folyékony ammóniát használnak. A Discovery idei tavaszi útja alatt, az egyik ilyen tartály kicserélése után merült fel probléma a hűtőrendszer működését segítő nitrogéngáz bevezetésekor - de akkor a gondot megoldották. Ezúttal ismét hiba jelentkezett, és bár a tartalék rendszer is ellátja az űrállomást, a következő napokban kiemelt feladat lesz a javítás. Utóbbi keretében a Zarja modulhoz egy külön összekötő kábelt is be kell üzemelni.

Forrás: AFP

A Nemzetközi Űrállomás (NASA)

A hűtőrendszer hibája miatt az űrállomás helyzetét szabályzó négy giroszkóp közül kettőt leállítottak, emellett kikapcsolták az S hullámsávú kommunikációs rendszert, a GPS rendszert, és a Tranquility modul több berendezését is - csökkentendő a hőtermelést. Az ISS külső felületén még két tartalék szivattyút tárolnak, amelyeket űrsétákkal szintén üzembe lehet helyezni, ha erre szükség volna a javításhoz.