Gigantikus állattól is származhat a rejtélyes Nagy Buggy

Vágólapra másolva!
Az óceánok mélye egyáltalán nem a csend világa, ahogy régebben elképzelték. Hajók, tengeri állatok, tengeralattjárók, földrengések hangjából áll össze a víz alatti kakofónia. E hangok zömét viszonylag könnyű azonosítani, de akadnak máig felderítetlen eredetű zajok is.
Vágólapra másolva!

Az óceánok zajait az 1960-as években kezdte fürkészni az amerikai haditengerészet. Érzékeny víz alatti mikrofonok (úgynevezett hidrofonok) sorát telepítették világszerte. A SOSUS (Sound Surveillance System) hangfigyelő rendszer célja a szovjet tengeralattjárók nyomon követése volt. A hidegháború vége - és valószínűleg jobb felügyeleti technikák kidolgozása - azonban katonai szempontból feleslegessé tette a rendszert. 1991-ben ezért hozzáférhetővé tették a hálózatot a civil kutatók számára.

Az 1991 óta gyűjtött és feldolgozott adatokból rengeteg érdekes fölfedezés született. A hidrofonok segítségével sikerült például rögzíteni a hosszúszárnyú bálnák "énekét", meghatározni a bálnák és más tengeri állatok mozgásmintáit, kiértékelni a tenger alatti vulkánkitöréseket, jelezni a tenger alatti földrengéseket stb. Ezek a hangok rendszerint alacsony (50 Hertz alatti) frekvenciájúak, ezért fölgyorsítva szokták hallhatóvá tenni őket.

A hidrofonok azonban időnként megmagyarázhatatlan hangokat is rögzítenek, amelyeknek különös neveket is adnak (rendszerint hangutánzó szavakkal jelölik őket). Ezek közül a zajok közül az egyik leghíresebb az 1997-ben észlelt Bloop ("Nagy Buggy"). A hang a mai napig nem ismétlődött meg, és az eredetével kapcsolatban is csak találgatások léteznek.

NOAA/SOSUS

A Bloop hangjelenség spektrogramja. A vízszintes tengely az idő, a függőleges a frekvencia (0-50 Hertz)

Az egyik legizgalmasabb elképzelés szerint a hangot egy máig ismeretlen, a kék vagy óriásbálnánál is jóval nagyobb élőlény adhatta ki. Erre azért gondolnak egyesek, mert a hang eléggé hasonlít a tengeri emlősök kommunikációjában használt hangjelekhez, viszont annyira erős volt, hogy ilyen erős hangot még a Föld ma ismert leghatalmasabb állata sem képes kibocsátani (egymástól csaknem 5000 kilométer távolságban elhelyezkedő hidrofonok is érzékelték).

Realistább elméletek szerint a hangot egy jéghegy borjadzása (egy darab letörése) , esetleg valamilyen vulkáni tevékenység okozta. A rejtélyes hang spektrogramját most a Nap csillagászati képe oldal hozta le, valószínűleg azért, mert nemrég jelent meg a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) legújabb - képekkel és hangokkal illusztrált - listája az óceáni hangokról és zajforrásokról.

Hallgassa meg a Bloop hangjelenséget 16-szorosan gyorsítva, illetve normál sebességgel!

* * *

Rovatunk mostantól Facebookon és Twitteren keresztül is elérhető, ahol extra tartalmakat is kínálunk