Vágólapra másolva!
Hét fiatal kutató vehette át 2010. április 23-án a Magyar Tudományos Akadémia által meghirdetett Lendület pályázat eredményhirdetésén a kiemelt kutatási támogatásról szóló dokumentumot. A nyertesek lehetőséget kapnak arra, hogy nemzetközileg is versenyképes kutatócsoportokat alapítsanak a befogadó akadémiai kutatóintézetekben.
Vágólapra másolva!

A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Pálinkás József által 2009-ben útnak indított programra nemzetközileg elismert, kiemelkedő tudományos teljesítményt felmutató, 45 évnél fiatalabb kutatók jelentkezhettek. Idén 22 pályázat érkezett be a felhívásra, s a tavalyinál nagyobb arányban jelentkeztek Magyarországról, míg hárman az Egyesült Államokból, egy kutató pedig Hollandiából pályázott. A fiatal kutatók többsége élettudományokkal és természettudományokkal foglalkozik, csupán hárman jelentkeztek a társadalomtudományok területéről. Női pályázó is csak egyetlen egy volt.

A Lendület Program nyertesei a támogatásból ígéretes kutatási programokra hozhatnak létre új kutatócsoportokat az Akadémia kutatóintézeteiben. Ez önálló munkalehetőséget, saját csapatot, jól felszerelt laboratóriumot és méltányos fizetést jelent a hazaköltöző vagy itthon maradó tehetségeknek. A programot idén 300 millió forinttal támogatja az Akadémia (tavaly ez 240 millió forint volt), mely összeget a kutatások forrás- és műszerigényét figyelembe véve osztják szét a nyertes pályázók között. A támogatás öt évre szól, ezt követően az Akadémia elnöke a kutatócsoportot és annak vezetőjét értékelő szakmai bírálat alapján dönt a támogatás további folyósításáról, illetve a kutatócsoport-vezető határozatlan idejű alkalmazásáról. A résztvevőknek törekedniük kell arra is, hogy az elnyert támogatást további kutatás-finanszírozási forrásokkal egészítsék ki.

A pályaművek elbírálása két szakaszban történt. Minden pályázatot négy anonim bíráló pontozott egy 25 pontból álló szempontrendszerben. A bírálatok és a szöveges értékelések összesítése után a végleges döntést egy nyilvános zsűri hozta meg, melynek tagjai a pályázati rendszerekben jártas, nemzetközileg is elismert kutatók közül kerültek ki, élükön az Akadémia elnökével.

A huszonkét pályázó közül végül hét fiatal kutató támogatásáról döntött a zsűri (zárójelben a befogadó intézet neve látható):

  • Fekete Csaba orvos (MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet),
  • Stipsicz András matematikus (MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet),
  • Galajda Péter fizikus (MTA SZBK Biofizikai Kutatóintézet),
  • Szakács Gergely orvos (MTA SZBK Enzimológiai Intézet),
  • Gali Ádám fizikus (MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutatóintézet),
  • Soós Tibor vegyész (MTA KK Biomolekuláris Kémiai Intézet) és
  • Kóczy Á. László matematikus, közgazdász (MTA Közgazdaságtudományi Intézet).

Forrás: MTA

Az MTA elnöke a nyertesekkel (balról-jobbra): Gali Ádám, Szakács Gergely, Soós Tibor, Pálinkás József, Kóczy Á. László, Fekete Csaba (Stipsicz András és Galajda Péter jelenleg még külföldön tartózkodnak, és virtuálisan vettek részt az eseményen)

Az MTA támogatásán kívül segítséget jelentenek a nyertes pályázóknak azok a 3-5 millió forint közötti szponzori felajánlások is, amelyeket három magyarországi cég (Richter Gedeon Nyrt., MVM Zrt., Aquincumi Technológiai Intézet) nyújt számukra.

Pálinkás József hangsúlyozta, a Lendület Program nemcsak a tehetséges fiatal kutatók előrelépési lehetőségeinek bővítését és elvándorlásuk megállítását teszi lehetővé, hanem hozzájárul az akadémiai kutatóintézetek kutatási témáinak megújításához és versenyképességük növeléséhez is.

A pályázat nyerteseiről még többet megtudhatnak az MTA honlapjáról.