Rejtélyes foltot találtak a Halálcsillagon

Vágólapra másolva!
A Star Wars rajongók egyik kedvenc égitestén meglepő dolgot fedeztek fel a Cassini-űrszonda legutóbbi mérései alapján.
Vágólapra másolva!

A Cassini-űrszonda legutóbb február 13-án közelítette meg a Mimas nevű holdat. Miközben az égitesttől mért távolsága 38 és 67 ezer kilométer között változott, 85 percen keresztül végzett méréseket róla, amelyekből a mellékelt hőtérképet készítették.

A közel 400 kilométeres égitest érdekessége eddig csak viszonylag nagyméretű becsapódásos krátere, a Herschel volt, aminek köszönhetően igen népszerű a Star Wars rajongók körében (hiszen a Halálcsillagra hasonlít). Most azonban az infravörös mérések még furcsább alakzatot mutattak. A hőtérkép alapján a képen a bal oldalon, V alakban melegebb a felszín, mint a többi területen. A sárgás színnnel jelzett vidéken közel 98 kelvin hőmérséklet jellemző, míg a kék árnyalatúnál csak 70 kelvin lehet. A V alakzat mellett még egy kisebb folt is azonosítható a Herschel-kráternél, igaz, ez annyira nem meleg.

Forrás: NASA, JPL, SSI

A besugárzás alapján várt (balra) és a valóságban megfigyelt (jobbra) hőmérséklet a Mimason (NASA, JPL, SSI)

A hőmérsékletkülönbség oka egyelőre nem ismert, feltehetőleg a felszínt borító anyag szerkezetében van eltérés, talán frissen hullott por borítja néhol az idősebb, jég alkotta felszínt. A V alakzat csak látszólagos, valójában azok a területek a leghűvösebbek, amelyek a korong közepén látszanak, ahol a legmelegebbnek kellene lennie.

Forrás: NASA, JPL, SSI

Optikai (balra) és arra rávetített infravörös (jobbra) felvétel a Mimasról (NASA, JPL, SSI)

Ajánlat: Kijött a Halálcsillag az Endor mögül: látványos kép a Szaturnusznál