Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Hétszáznál is több vipera él a kunpeszéri Rákosivipera-védelmi Központban, ahol a Kárpát-medence egyik legveszélyeztetettebb állatának tenyésztésével foglalkoznak. A fokozottan védett, egyedenként 1 millió forintot érő fajból vadon mindössze néhány száz példány él, és Magyarországon kívül egyedül Erdélyben fordul elő.
Összesen 239 kisvipera született augusztusban a kiskunsági Rákosivipera-védelmi Központban, melynek fő célja a Kárpát-medence legveszélyeztetettebb állatának tartott rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis) tartása és szaporítása. A Kunpeszéren található központ 2004-ben épült meg az Európai Unió természetvédelem támogatására létrehozott LIFE-Nature programjának köszönhetően, és sikerességét jelzi, hogy mára 700-nál is több rákosi vipera él az itt található szabadtéri terráriumokban.
A 239 utód önmagában sem kevés, de annak fényében különösen kiemelkedő, hogy a vadon élő rákosi viperák száma a becslések szerint Magyarországon nagyjából 500 körül lehet. Halpern Bálint, a központ vezetője azonban az [origo]-nak elmondta, hogy ez csak egy durva becslés, mert bár a faj 11 ismert hazai előfordulási helyén a populációk általában 50 egyedből állnak, az is lehet, hogy az összesített egyedszám eléri az ezret is. A korábbi állományadatokhoz képest azonban még ez is rendkívül csekély, az 1960-as, 1970-es években nem volt ritka, hogy egy élőhelyen egy nap alatt 200 viperát gyűjtöttek be. Magyarországon kívül még Erdélyben van egy ismert előfordulási hely, ahol egy elég erős állományra utal az elmúlt 8 év alatt regisztrált több mint 100 egyed.
A rákosi vipera többféle néven is ismeretes, a mai napig gyakran használják a parlagi vipera elnevezést is. A fajt Méhely Lajos, a századforduló neves zoológusa írta le 1893-ban, és ő nevezte el rákosi viperának, mert mint írta "a rákoson terem a legbővebben", vagyis a Rákos-patak környékén. Az 1950-es években, Rákosi Mátyás idejében a fajt Boros István, a Természettudományi Múzeum egykori főigazgatója, neves herpetológus javaslatára átkeresztelték parlagi viperára, azzal a tudományos indoklással, miszerint a parlag a legjellemzőbb élőhelye. Anekdoták szerint azonban a valódi ok az volt, hogy Rákosit zavarta, hogy a viperát is úgy hívják, mint őt. Az eredeti, rákosi vipera elnevezés az utóbbi években terjedt el ismét.
A Filmdzsungel kisfilmje a 2010-es rákosi vipera születésekről
A faj ma főleg a lakott területektől távol eső nedves és száraz gyeptípusok alkotta réteken, legelőkön fordul elő a Hanságban és a Kiskunságban. A telet hibernált állapotban, rágcsálójáratokba húzódva vészeli át. A legnagyobb eséllyel tavasszal lehet találkozni velük, ugyanis a hímek olyankor, a nászidőszakban különösen sokat mozognak. Az állatok általában 3-4 éves korukra lesznek ivarérettek, és kifejlett méretük nem haladja meg a 60 centimétert, tehát kisméretű kígyóról van szó. (Összehasonlításképpen: a vízisikló (Natrix natrix) maximális hossza 120 centiméter, az erdei siklóé (Elaphe longissima) 160 centiméter.)
Halpern elmondta, hogy a központban a visszatelepítésre kijelölt 3-4 éves egyedeket ősszel 7-8 fős csoportokban nagyobb (9x9 méteres) terráriumokba helyezik át, ahol az általuk biztosított mesterséges üregekbe húzódnak telelni. Tél végén - általában februárban, de az időjárástól függően - az üregeket kiemelve, a megszokott üreggel együtt helyezik ki az állatokat az előkészített kibocsátási helyszínre. Így az eleinte idegen helyen van számukra egy ismert, biztos menedék, és ez által elkerülhető a menekülés-szerű reakció.
A tenyésztésre kijelölt egyedeket szintén ősszel állítják párba, így tavasszal a kígyók már a leendő párjuk mellett kezdhetik a nászidőszakot. A tenyészpárok minden évben változó összetételűek, kijelölésükkor figyelembe veszik származásukat, korábbi szaporodási sikerüket és a genetikai vizsgálatok eredményeit is. A rákosi viperák elevenszülők, s a fiatalok általában 121 napos (115-131 nap közötti) vemhességi idő után jönnek világra. A kisviperák átlagosan 14 centiméter hosszúak, súlyuk 2,4 gramm. Idén a korábbi évekkel megegyező átlagméretekkel születtek a kisviperák, viszont az eddigi átlagos 9 kisvipera/alom méretnél nagyobb, 11 utód/alom volt az idei érték, ami biztató jel - mondta a központ vezetője.
Ilyen szabadtéri terráriumokban tartják a viperákat a központban
A központ 2010-től fontos oktatási szerepet is betölt. Az ide látogatók számára kialakítottak egy tanösvényt, amely a környék jellegzetes élőhelytípusait mutatja be, valamint a tavaly átadott szabadtéri oktatóteremben előadásokat tartanak a rákosi viperáról és a központ működéséről. A LIFE+ program keretében a Fővárosi Állat- és Növénykert Mérgesházában, illetve a bécsi Schönbrunni Állatkertben rákosi viperát bemutató kiállításokat hoztak létre, és a többi magyarországi állatkertben is találhatók információs pontok. A LIFE program további tevékenysége még a kígyók élőhelyeinek növelése, ennek céljából összesen 80 hektárnyi területet vásároltak a Kiskunsági Nemzeti Park, valamint a Fertő-Hanság Nemzeti Park területén. Ezeken a helyszíneken a faj számára kedvező gyeptársulásokat próbálják meg visszaállítani. A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén továbbá összesen közel 1600 hektáron próbálják meg visszaszorítani az agresszívan terjedő, idegenhonos növényfajokat, kedvezve a gyeptársulások előretörésének. Az élőhelyrekonstrukciós tevékenység eredményét kutatók bevonásával monitorozzák.
A terráriumok falán minden egyed fejmintázatáról 3 irányból készült felvételek láthatók, hogy egyedileg lehessen azonosítani az állatokat
Takács Zoltán herpetológus-gyógyszerész, akit 2010-ben a National Geographic Society Fiatal Felfedezői közé választott, az [origo]-nak korábban azt mondta, hogy szerinte különösen fontos lenne, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a rákosi vipera mérgének a kutatók, azt ugyanis még senki sem tanulmányozta teljes mélységben. "Senki sem garantálja, hogy holnap gyógyszer lesz a mérgéből, de a lehetőség megvan rá. Amerika egyik leggyakrabban használt szívinfarktus gyógyszere egy alig ismert, jelentéktelennek tűnő csörgőkígyó mérgéből készült" - mondta.
Halpern az [origo] kérdésére elmondta, hogy tavaly egy előkutatás keretében Vasas Gáborral (Debreceni Egyetem) közösen már elvégezték a rákosi vipera és rokon alfajok (moldáv parlagi vipera, sztyeppi vipera) méreganalízisét, és az eredmények rövidesen megjelennek a szakirodalomban. A vizsgálatban közreműködött Krecsák László és Malina Tamás, akik a keresztes vipera méreganalízisén is dolgoztak. A LIFE-program azonban alapkutatást nem támogat, ezért jelenleg a továbblépéshez szükséges források felderítése zajlik.
Találkozhatunk-e rákosi viperával a kertben vagy a kirándulások során? Nagy valószínűséggel nem, ez a faj ma már nem él emberközelben. Valamikor 30-50, vagy 100 évvel ezelőtt a kiskunsági tanyák lakói még találhattak - sokszor nem is kis számban - rákosi viperát az istállók környékén, a behordott szénabálák alatt, vagy a veremben, ahova a téli fagyok elől húzódott. Mára a rákosi vipera azokon a kis gyepfoltokon maradt fenn, melyek természetvédelmi oltalom alatt állnak, így látogatásuk is engedélyhez kötött. De még ha oda is tévedünk kirándulásunk alkalmával, szinte biztos hogy nem találkozunk vele. Ennek egyik oka, hogy egy-egy területen csak nagyon kis számban fordul elő, másik oka pedig, hogy rendkívül óvatos. Bár a kígyók süketek, de a föld rezgését már messziről érzékelik, és idejekorán eltűnnek a fűcsomó alatt vagy a pocokjáratban. Ma már a kutatóknak is egyre nehezebb észlelniük, és egyre nagyobb élmény jelent, ha találkoznak egy-egy példánnyal. Veszélyes-e a marása? A rákosi vipera marása egészséges, felnőtt emberre nézve nem jelent komoly veszélyt, halállal vagy maradandó károsodással nem kell számolnunk. A faj leírása óta, tehát 112 éve nincs tudomás halálos marásról. Több tényezőnek is köszönhető ez a tény, melyek közül a leglényegesebb, hogy a faj rejtőzködő életmódú, és találkozás esetén is csak végső esetben mutat agresszív viselkedést. Ezen kívül méregfogai kisméretűek és mérge sem tartozik az erős kígyómérgek közé. Ám mégiscsak egy mérges kígyóról van szó, s - bár bizonyított tény, hogy a kígyómarások többsége következmény nélkül elmúlik - a rákosi vipera marását sem vehetjük félvállról. A marás következményei sok tényezőtől függnek. Egyfelől a méreg hatékonyságától, a bevitt méreganyag mennyiségétől, ami összefüggésben van az állat méregfogának méretével, függ a megmart testrész elhelyezkedésétől, a marást szenvedő egyén fizikai- és pszichés állapotától, korától, a méreg szétáramlásának sebességétől. |