A szaglás elvesztését okozza egy népszerű homeopátiás szer

Vágólapra másolva!
A Nature blogjának beszámolója szerint sikerült egyértelműen kimutatni, hogy ok-okozati összefüggés áll fenn egy népszerű homeopátiás készítmény és a szaglás jelentős romlása között. Terence Davidson és Wendy Smith, a San Diegó-i Kalifornia Egyetem kutatói új tanulmányukban 25 olyan betegről számoltak be, akik a cink-glukonát szedését követően jelentkeztek a fül-orr-gégészeti klinikán, szaglásuk elvesztését panaszolva.
Vágólapra másolva!

Az új tanulmány akár még jó hír is lehetne az alternatív gyógyászat híveinek, hiszen kiderült, hogy az egyik népszerű homeopátiás szer valóban képes biológiailag is mérhető hatást kiváltani a szervezetünkben. Sajnos azonban nem arról van szó, hogy a megfázásos tünetek enyhítésére szedett cink-glukonát valóban jó lenne meghűlés ellen, hanem arról, hogy érzékelhetően befolyásolja a szaglóképességünket - írja a Nature blogja.

Hozzá kell persze tennünk, hogy a cink-glukonát annyiban különbözik a hagyományos homeopátiás szerektől, hogy rendelkezik aktív hatóanyaggal. A szer meghűlés ellen mutatott jótékony hatását mindeddig nem sikerült megbízhatóan igazolni - a tanulmányok szerint a cinktartalmú orrspray-k megfázás elleni hatékonysága legalábbis megkérdőjelezhető.

A kutatók ezúttal azon betegeiket vizsgálták, akik klinikájukon szagláspanaszokkal jelentkeztek: a neves JAMA folyóirathoz tartozó Archives of Otolaryngology című lapban 25 beteg esettanulmányát ismertetik. A páciensek mindegyike homeopátiás cink gélt használt, s ezt követően jelentősen leromlott a szaglása. A kutatópáros az amerikai Gyógyszer- és Élelmiszerügyi Hatóság, az FDA beavatkozását sürgeti annak érdekében, hogy a jövőben szigorúbb szabályozásnak vessék alá a különféle homeopátiás készítményeket.

"A homeopátiás szerek piaca robbanásszerűen növekszik, a készítmények biztonságossága azonban korántsem igazolt minden esetben. Különösen azokkal a szerekkel van gond, amelyek hatásossága nem bizonyított, ellenben egészségkárosodást okozhatnak - ezek közé tartoznak az orron keresztül alkalmazott cinktartalmú készítmények is" - írják a szerzők.

Az FDA tavaly már lépett ebben az ügyben: három olyan orrspray-t is ki kellett vonni a piacról, amelyek cink hatóanyagot tartalmaztak, és alkalmazásukat már akkor összefüggésbe hozták a szaglás jelentős romlásával (ezt a jelenséget orvosi szóval anozmiának nevezik). Ezt a lépést 130 szaglásromlásról szóló eset alapján hozta meg az FDA.

Nagy-Britanniában egyébként nemrég már a politikusok is megtámadták a homeopátiás készítményeket: az angol képviselőház tudományos és technológiai bizottsága egyenesen a homeopátiás szerek támogatásának leállítására szólította fel a Nemzeti Egészségügyi Szolgálatot. A homeopátiás szerek egy részéhez Nagy-Britanniában jelenleg ingyen is hozzá lehet férni: ez az állami támogatás az, amit a brit politikusok szeretnének megszüntetni a jövőben. A britek évente 40 millió fontot költenek homeopátiás kezelésekre, amiből 4 milliót az állami egészségbiztosítási pénztár (National Health Service; NHS) finanszíroz az adófizetők pénzéből. (Bővebben lásd korábbi anyagunkat).

A homeopátia alkalmazása a klinikai bizonyítékok hiánya ellenére egyre népszerűbb Magyarországon is, bár súlyos szervi problémák kezelésére a WHO sem javasolja.