Ráhangolódik az agyunk arra, akit hallgatunk

A Princeton Egyetem pszichológusai izgalmas kísérletben bizonyították, hogy nemcsak jelképesen, hanem szó szerint is képesek vagyunk egymásra hangolódni történetmesélés közben.

Az agykutatók mindeddig úgy gondolták, hogy a beszéd és annak hallgatása két, egymástól eltérő folyamat: a beszédért az agy Broca-területe felelős, míg a beszédértésért többek között a Wernicke-terület. Az újabb kutatási eredmények azonban már arra utalnak, hogy nagyobb átfedés van a két folyamat között, mint amit a szakemberek eddig elképzeltek: egy jó példa erre, amikor két társalgó ember utánozni kezdi egymást, és hasonló testtartást vesz fel, mint a másik.

Mindez elősegíti, hogy kialakuljon a beszélgetés "közös tere", és a legújabb feltevések szerint arra is jó, hogy előre megjósoljuk, amit a másik mondani fog. Az utánozó viselkedés agyi alapja az úgynevezett tükörneuronokhoz köthető, amelyek olyankor mutatnak aktivitást, amikor valaki más cselekedeteit kezdjük el megfigyelni (a tükörneuronokról itt vagy itt olvashat részletesebben).

Uri Hasson, a Princeton Egyetem pszichológusa és munkatársai a fenti elméletek alátámasztására végeztek el egy újabb izgalmas kísérletet. Lauren Silbert doktoranduszhallgatót megkérték, hogy feküdjön be egy funkcionális MRI-készülékbe, majd egy speciális zajszűrő mikrofonon keresztül meséljen el egy negyedórás történetet, ami vele esett meg korábban. (Az fMRI-vizsgálat azt teszi lehetővé, hogy egy bizonyos aktivitás - jelen esetben a beszéd - közben meghatározzák, hogy mely agyterületek a legaktívabbak. Bővebben lásd korábbi cikkünket: A jövőben talán már az idegrostokat is látni fogjuk).

Nemcsak Silbert feküdt a készülékbe, hanem őt követően a vizsgálat 11 további résztvevője is. Ők nem beszéltek, csak végighallgatták a felvett történetet, miközben az ő agyi aktivitásváltozásaikat is nyomon követték. A beszélő és az őt hallgató vizsgálati alanyok agyi felvillanásai látható hasonlóságot kezdtek mutatni, amint Silbert egyre jobban belemerült a mondandójába- a hallgatók agyában ugyanazok az területek aktiválódtak a leginkább, amelyek Silbertnél is - olvasható a Science hírportálján.

Az aktivitásmintázatokban tapasztalható hasonlóságok a hallgatóknál néhány másodperc késéssel jeletkeztek, de volt olyan eset is, amikor megelőzte a történetmesélőét. Utóbbit a homloklebenynél lehetett megfigyelni, ami a kutatók szerint alátámasztja, hogy valóban megpróbáljuk kitalálni, mit fog nekünk mondani a másik - írják tanulmányukban a kutatók (a homloklebeny feladata többek között a gondolkodás, tervezés). Az Amerikai Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS-ben megjelent publikáció szerzői egy további tesztet is elvégeztek annak érdekében, hogy kizárják, nem csak egy véletlen kísérleti melléktermékről van-e szó. Az angol szöveg után egy oroszul beszélő alannyal is megismételték a vizsgálatot, ekkor azonban az oroszul nem értő hallgatóknál nem lehetett kimutatni a korábban tapasztalt ráhangolódást.

Kiderült az is, hogy minél hasonlóbb volt a történetet hallgatók agyi aktivitásmintázata a mesélőéhez, a befogadók annál valósághűbben tudták felidézni az elmondott történetet. Riitta Hari, az Aalto University School neurobiológusa rendkívülinek nevezte a tanulmányt, hiszen szerinte mindebből már teljesen nyilvánvaló, hogy a másik meghallgatása nem passzív, hanem aktív tevékenység. Michael Arbib, a University of Southern California kutatója azonban felhívta rá a figyelmet, hogy az eredmények meggyőzőbbek lennének akkor, ha beszélgetés közben mérnék a résztvevők agyi aktivitását. Hasson és munkatársai pedig éppen ezt tervezik a jövőben.