Kiderült, miért árt a szívnek a túlórázás

Vágólapra másolva!
Egy valóban átfogó vizsgálat igazolta, hogy a gyakori túlórázás összefügg a szívkoszorúér-betegség megnövekedett kockázatával. Az elemzésből kizárták a dohányzás, a túlsúly és a magas koleszterinszint szívbetegségre hajalmosító hatását, így bebizonyosodott, hogy a gyakori túlóra önálló kockázati tényezője a szívbetegségnek.
Vágólapra másolva!

A Whitehall II elnevezésű, 1985-ben indított vizsgálatba több mint 10 000 londoni közalkalmazottat vontak be. A European Heart Journal című szaklapban közölt eredmények alapján a kutatók szerint kijelenthető, hogy a rendszeres túlórázás önmagában is egészségkárosító hatású - írja az EurekAlert beszámolója.

Bár végül csak 6014 résztvevő adatait elemezték, ez is elég nagy szám ahhoz, hogy a vizsgálat eredményei meggyőzőek legyenek. A vizsgált 4262 férfi és 1752 nő a 39-61 közötti korosztályba tartozott, akiktől kérdőíves módszerrel gyűjtötték be a túlórára vonatkozó adatokat. Ezt követően összehasonlították azokat, akikre nem volt jellemző a túlóra, és azokat, akik jellemzően 3 vagy ennél több órával lépték túl munkaidejüket. Az utóbbi csoportban 60%-kal nőtt a szívvel kapcsolatos egészségügyi problémák gyakorisága.

"Eredményeink azt mutatják, hogy az átlagosnál rendszeresen hosszabb munkaidő önmagában is hajlamosít a szívkoszorúér-betegségre és az ennek következtében fellépő szívproblémákra. Ez az összefüggés teljes mértékben független volt a szívbetegségek egyéb kockázati tényezőitől. A dohányzáson, az elhízáson és a koleszterinszinten kívül még 21 további kockázatnövelő faktort is figyelembe vettünk, de ezek sem változtattak az eredményeken" - mondta dr. Marianna Virtanen, a University London College munkatársa.

Az összefüggésre többféle magyarázat is elképzelhető a kutatók szerint. Az elemzés alapján a túlmunka elsősorban azokra az emberekre volt jellemző, akik türelmetlenek, merevek, versengőek és barátságtalanok a kollégáikkal. A szívproblémákkal küzdőknél emellett a szorongás és a depresszió is gyakoribb volt. A kérdőíves válaszok alapján az alvás mennyisége sem volt elegendő náluk, ami nemcsak a szívbetegségekre hajlamosíthat, hanem általában is megrövidítheti életünket.