Két hónap ráadás a 100 csoda kiállításon

Vágólapra másolva!
Az év találmánya a másgnesfal, a Gömböcöt pedig a szakmai zsűri díjazta. A legkeresettebb termék a gyümölcskávé. A 100 csoda - A jövő születése című kiállítás díjátadóján nem csak a különdíjakat adták át a szervezők, kiderült, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel az interaktív időutazás nyitvatartási idejét 2 hónappal meghosszabbították, így május 2-ig bárki kipróbálhatja, milyen lesz az élet 10, 20 vagy 30 év múlva. A helyszín változatlan: Párisi udvar, Budapest, Ferenciek tere.
Vágólapra másolva!

A magyar feltaláló társadalom apraja-nagyja megjelent a budapesti Párisi Udvarban megrendezett kiállítás díjátadóján. Kíváncsian figyelték a pályatársak miben újítottak az elmúlt időszakban, sőt, a látogatók mellett ők is tesztelték az interaktív kiállítás találmányait. A 100csoda története 2009 januárjában kezdődött egy 100 részes rádió sorozattal, amit a TV2-n sugárzott, ugyancsak 100 részes televíziós sorozat követett, Piringer Patrícia műsorvezetésével. A december óta látható kiállításra már több, mint 15 ezer érdeklődő volt kíváncsi, országhatárok nélkül.

"Az első csoportunk például japán egyetemistákból állt, de nagy számban érkeznek iskolás csoportok, családok, baráti társaságok vagy éppen egyedülálló kíváncsiskodók az ország legtávolabbi pontjáról is". - meséli Rechnitzer Tamás, a kiállítás egyik szervezője.
A vasárnap esti ünnepségen 8 díj került kiosztásra. A zsűri különdíját a Gömböc kapta, ami túlzás nélkül mára világhírnévre tett szert. Domokos Gábor és Várkonyi Péter csodája az első és egyetlen ismert homogén test, amelynek egy stabil és egy instabil, összesen két egyensúlyi pontja van.

Forrás: [origo]

Gömböc

A közönség ennél egy sokkal praktikusabbnak tűnő, a hétköznapokban az élet számos területén hasznosítható találmányt tartott a legjobbnak. A mágnesfal, Barna Tamás fejlesztése egy különleges, bárhová felvihető glettanyag, egyfajta folyékony fém, ami vonz mindent, ami mágneses tulajdonságú. Így nincs szükség többé fúrásra-faragásra, a mágnesfal bármit megtart.

Különdíjat kapott a sérült és ép gyerekek számára egyaránt áttörést jelentő mozgásfejlesztő eszköz, a Huple, a Charles Simonyi által is tesztelt első magyar műhold, a Ma-Sat 1, illetve a császármetszések kockázatát csökkentő szülést könnyítő eszköz, a Magzati Pulzoximéter. Díjazták a motorosok és vadászok kedvencét, a fűthető ruhát, a hulladékból betont előállító építőipari technológiát valamint a hét féle vörös gyümölcsből készült kávé alternatívát, a Fruit Cafét.

"A kiállítás célja, hogy a bemutatott fejlesztések minél szélesebb körben elterjedjenek és bebizonyítsák, hogy valóban életképesek. Ezért is díjaztuk, az elmúlt 3 hónap helyszíni fogyása alapján a Gyümölcskávét, mint a 100 csoda shop legkeresettebb fejlesztését. Többek között ez is olyan csoda, ami mára már nem csak egy koncepció, hanem életképes termék is." - avat be a döntés hátterébe a szervező.

Egyre többeket érdekel a saját jövőjük, amit 100 kortárs magyar találmány tehet jobbá, komfortosabbá, hosszabbá, izgalmasabbá és nem utolsó sorban egészségesebbé. A kiállítás szervezői ráadásul márciustól tematikus hetekkel várják az érdeklődőket, így például az első hét a nőké. Lesz intim fitnesz, bőrdiagnosztika, antioxidánsszint mérés, arctorna és persze további 100 csoda. Hogy melyek ezek, hogyan működnek és miben újak, május 2-ig még bárki számára megcsodálhatók a 100 csoda kiállítson.